Kisreptér-hálózatot fejlesztenének Székelyföldön

Egy székelyföldi kisreptér-hálózat hatékony működtetése pozitív hatással lenne a térség gazdasági fejlődésére – vélekedik Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke, aki a napokban a Mehedinți megyei Szörényvárra utazott, hogy megtekinthesse az ott működő kisrepülőteret. Az elöljáró a gyimesközéploki Antal András román gyártmányú kisrepülőjével reggel indult a csíkcsicsói pályáról, és délután már vissza is érkezett.

„A térség gazdasági fejlődése szempontjából előnyös lenne a kisrepterek működtetése, támogatása, mivel egyelőre nincs remény arra, hogy autópálya épüljön Székelyföld közelében. Bármilyen sztráda is készülne el Brassó–Bukarest, illetve Marosvásárhely–Budapest között, egy kisgéppel rövidebb idő alatt meg lehetne tenni ezeket a távolságokat, ami üzletemberek, befektetők számára jelent előnyöket” – mondta a megyeelnök. Úgy látja, ez a térség idegenforgalmát is növelhetné, mert többen is jelezték, hogy egy nagyobb reptérre, például Marosvásárhelyre érkezve igénybe vennék a kisgépes továbbszállítást.

Borboly szerint a testvértelepülési és partnerségi programok keretében sokkal több építő jellegű tevékenységet folytathatnának, ha a külföldről érkező vendégek, akiknek a kisgépekkel való utazás anyagilag valószínűleg nem nagy teher, gyakrabban jöhetnének. „Ebből a szempontból is jelentőséggel bírna egy kisreptérrendszer kialakítása, beleértve Hargita megye, illetve Székelyföld többi kisrepterét” - mondta. Meglátása szerint a gyepes pályák lehetővé teszik 4–8 fős gépek szabályos le- és felszállását, ami a térségeink közti könnyebb és hasznosabb kapcsolattartást eredményezné, könnyebben elérhetővé válna Székelyföld azok számára, akik gyakoribb kapcsolatot kívánnak tartani e vidék lakóival, illetve akik üzleti céllal látogatnának rendszeresen ide.

Borboly Csaba úgy véli: a kisrepterek üzemeltetése hatékony megoldás lehet intézményvezetők, üzletemberek számára, mivel bárki megteheti, hogy csíkszeredai munkahelyéről az ország másik felébe utazzon egy tárgyalásra, délutánra pedig visszaérjen az irodájába. „Nem várhatunk az autópályára, amíg megépül, cselekednünk kell, további lehetőségeket kell keresnünk, hogy térségünket elérhetőbbé tegyük az itt pénzüket befektetni, elkölteni kívánók számára” - jelentette ki Borboly Csaba.

Borboly Csaba tárgyalásokat folytatott Molnár Endre Luciannal, a szörényvári repülőtér ügyvezetőjével, akivel áttekintették, hogy az országban még milyen példák találhatók ilyen kisrepterek működésére. Molnár beszámolt arról, hogy Mehedinți megye tanácsa pozitívan viszonyult az ottani repülőtér működtetőinek elképzeléseihez, támogatja a repülősklub rendezvényeit, és a uniós támogatások lehívásában is segítséget nyújt.

A kisrepterek egyik előnyének nevezték, hogy Románia schengeni csatlakozása után a kisgépekkel el lehet repülni közvetlenül Budapestre vagy akár távolabbi célpontokra, anélkül, hogy egy határ menti nemzetközi reptéren le kellene szállni az úti okmányok ellenőrzéséhez. Elhangzott: sok székelyföldi kezdeményezés van kisrepterek működtetésére – például Kibéd–Makfalva határában, Csíkmindszenten, a Cekend-tetőn is készül –, ezeket a szándékokat össze kell fogni, és a már nem működő pályák újraüzemelését is fel kell vetni, mint például a gyergyószárhegyiét.

A Hargita megyei elnök azt is hozzátette: a megye vezetése támogatja a brassói nemzetközi repülőtér építését is, ám a légi fuvarozásban még számos lehetőség rejlik, amit a nagy társaságok nem tudnak kiszolgálni.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy pár hónapon belül meghirdetik az új, 2014–2020 közti európai uniós finanszírozási időszak pályázati kiírásait, és szeretné, ha a csíkcsicsói reptér fejlesztésére úgynevezett PPP rendszerben, vagyis a magántársaságok bevonásával lehetne pályázni nemzetközi forrásokra, oly módon, hogy a Hargita megyei adófizetőknek ez ne kerüljön pénzbe.

Kimaradt?