Eladták a Sólyom Airwayst

Új tulajdonosa van a Sólyom Airwaysnek, az eddig az afrikai egészségüggyel foglalkozó Charity March veszi meg a légitársaságot – tudta meg az Origo Welsz Tamástól, a Charity March ügyvezetőjétől. A szervezet mögött Afrikában élő magyarok állnak, Welsz szerint a szívük Magyarországért dobog, és szeretnének „egy nemzeti színekben lévő légitársaságot”.

Az állítólagos új tulajdonos szerint decemberben a korábban tervezett hat helyett két Sólyom-repülőgéppel indul meg az utaztatás. A tárgyalásokról bő egy hónapja zajlanak, és pár napon belül hivatalosan is bejegyzik tulajdonosként a Charity Marchot. A e-cégjegyzékben már szerepel is a cég a Sólyom Hungarian Airways tulajdonosai között. A vételár üzleti titok – közölte az új tulajdonos.

Az Origo információi szerint a Charity March–Jótékonysági Menet Kft. 2009 februárja óta működik, a többségi tulajdonosa az idén szeptember közepéig Welsz Tamás, kisebbségi tulajdonosa pedig Horthy Andrea volt, mindketten ugyanazon az afrikai, bissaui címen laknak. A Charity Marchnak szeptember közepe óta már egy Seychelle-szigeteken bejegyzett cég, a Cavalli Continental Ltd. a tulajdonosa. Welsz Tamás erről azt mondta, hogy a kft. azon kevés Seychelle-szigeteki cégek egyike, amelyeket azért jegyeztek be ott, mert magyar tulajdonosaik Afrikában élnek.

A Charity March a honlapja szerint „egy új szemléletmódú, az afrikai kontinens országait és az ott élők helyzetét, valós igényeit kiválóan ismerő, független nemzetközi szervezet, mely alapvetően a térség egészségügyét hivatott hagyományteremtő módon segíteni”. Az oldalon Welsz Tamás misszióvezetőként mutatkozik be, és azt írja, magánemberként kezdte érdekelni Afrika, és minél több időt töltött ott, annál jobban foglalkoztatta, hogy lehetne az ott élőkön segíteni. Mentőautókat vásároltak, és jótékonysági menetet szerveztek. "Charity March. Ilyen egyszerű. Nincs mögötte más, csak segíteni akarás" – írja.

Welsz Tamás az interneten fellelhető hírek szerint részt vett a Budapest–Bamako rali szervezésében is, legalábbis az idén Bissau-Guineában ott sürgött a csapatok körül, amikor nehézségeik támadtak a hatóságokkal. Az egyik hírben egyenesen Bissau-Guinea meghatalmazott magyarországi nagykövetének nevezik, de a magyar külügyminisztérium adatbázisa szerint Magyarországnak nincs meghatalmazott nagykövete az afrikai országban.

Az új magyar légitársaságként aposztrofált Sólyom Airways indulásáról júliusban jelentek meg az első hírek, akkor azt ígérték, hogy a júniusban bejegyzett cég első gépei akár már augusztusban is elindulhatnak. Akkor azt mondták, hogy a cég mögött közel-keleti befektetők állnak, aztán azt, hogy az állítólagos ománi befektető visszalépett, majd az újabb jelentkezőkkel is elakadtak a tárgyalások. Az iparágban járatosak szerint már az elején igen kockázatos, vadabb megfogalmazások szerint életképtelen üzleti tervvel nekiinduló cég irodát bérelt, és felvett több mint nyolcvan dolgozót is, majd nagy sajtófelhajtás közepette Magyarországra hoztak egy, a logójukkal díszített gépet is.

Még mielőtt akár egyetlen gép is elindult vagy akár csak engedélyt kapott volna, a cég október elején bejelentette, hogy fizetésképtelen, a lehetséges befektetőkkel pedig elakadtak a tárgyalások. A cég ellen október közepén adóvégrehajtás is indult.

Kimaradt?