CFR Marfă - nagyméretű elbocsátások következnek

Elbocsátások következnek a Román Vasúttársaság teherszállító részlegénél (CFR Marfă). A veszteséges állami vállalat nem közölte, hogy hány alkalmazottjától szándékozik megválni 2014-ben, a munka nélkül maradók azonban végkielégítést kapnak, egy éven keresztül, havi részletekben.

A végkielégítést annak ellenére kapják, hogy az ezt illető nemrég módosított jogszabály már nem rendelkezik erről. A kormány a CFR Marfă végül sikertelenül végződött privatizálási eljárásának elején arról döntött, hogy az állami vállalatok közöl csak a tömeges elbocsátások esetén lehet végkielégítést juttatni, és mindössze a CFR SA valamint a CFR Călători esetében. A teherszállítási vállalat esetében ez nem járna, a kormány mindössze az eljárás sikertelenségét követően iktatta a vállalatot a listára a társadalmi feszültségek megelőzése érdekében.

A CFR Marfa évek óta veszteségesen működik, a vállalat magánosítását Bukarest a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelszerződés fejében vállalta.  Az újabb határidő szerint a CFR Marfă privatizálását 2015 közepéig kell lezárni.

A vállalkozás 51 százalékos részvénycsomagjának megvásárlása érdekében ez év nyarán indult el a privatizációs eljárás. Ezt a Grupul Feroviar Român vasúttársaság nyerte meg, amely 202 millió eurót fizetett volna konkurenciája többségi részvénycsomagjáért. A privatizálás azonban kisiklott, mivel az állami céget hitelező bankok nem egyeztek bele a tulajdonosváltásba.

Kimaradt?