Fejér László Ödön: téves a kis- és középvállalkozások megadóztatása

Fejér László Ödö képviselő, a gazdasági szakbizottság tagja kedden parlamenti interpellációban nehezményezte a kis- és középvállalkozásokra (kkv) kirótt adóterheket, valamint kifogásolta az állami hatóságok szakmaiságának hiányát az adócsalás és az illetékek beszedése terén.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a kormány több ízben megígérte: nem fog újabb illetékeket kiróni a kkv-ra, mert abban kívánják segíteni a vállalkozásokat, hogy túléljék a jelenlegi válságos helyzetet. Ezzel szemben a bevezette azoknak a vállalkozásoknak a megadóztatását, amelyeknek az elmúlt évi forgalma nem haladja meg a 65 ezer eurót, így ezek a jövedelmük után kötelesek 3 százalékos adót fizetni az államnak. A második megszorítás, amelyet a kormány 2014. január 1-től léptetne életbe, az átalányadó bevezetése lenne – taglalta a képviselő az illetékes miniszterhez intézett interpellációjában.

Fejér továbbá úgy véli, értelmetlen a kormány szándéka az adócsalás büntetésének szigorítására. „Az lenne a legideálisabb, ha a hatóságok arra törekednének, hogy valamilyen módon behajtsák azoktól a vállalkozásoktól az illetékeket, amelyek nem fizettek, nem pedig az, hogy újabb adónemeket rójanak ki minden kis- és középvállalkozásra és ezáltal ellehetetlenítsék mindezek fennmaradását a jelenlegi gazdasági helyzetben” – mondta a politikus.

               

 

Kimaradt?