Becsületszóra adja a csúszásgátló sót a parajdi bánya

Formai hiányosságok és csúszások miatt só nélkül maradhat az Országos Út és Autópálya Társaság (CNADNR) az idei télen, figyelmeztetett a hét végén Aurel Bucur, az Országos Sótársaság (SALROM) vezetője Parajdon.

Ezt Seprődi Zoltán, a parajdi sóbánya igazgatója is részben megerősítette hétfőn a maszol.ro-nak. Elmondta, valóban késésben van a SALROM és a CNADNR közötti szerződés, ám ennek az oka adminisztratív jellegű, és folyamatban van a rendezése is. Tájékoztatása szerint az útügy idejében meghirdette a tőzsdén, hogy 400 ezer tonna sót szeretne beszerezni, ám a legutóbbi tárgyalást nem sikerült véglegesíteni a társaság élén végbement vezetőcsere miatt.

Így jogilag "még levegőben van" a szerződés, viszont Seprődi leszögezte: „a tél jön, sóra szükség van, meg van hirdetve a tőzsdén, csak papírra kell vetni és aláírni”. Ugyanakkor elmondta, az országban mindig is probléma lesz az ipari szórósó, mivel a felelősök nem terveznek, nem gondolkodnak előre.

„160 tonna sóval szolgáltuk ki Hargita megyét becsületszóra a múlt héten, amikor hirtelen leszakadt a hó, és úgymond tűzoltani kellett” – magyarázta az igazgató. Hozzátette, a legnagyobb baj és a legtöbb késlekedés éppen a CNADNR-vel van, hiszen az útügynek nincs raktárkészlete. „Hozzászoktak, hogy van 7 nagy sóbánya az országban, amely kiszolgálja az útügyet szükség esetén, így soha nem terveznek előre és nincsenek raktárkészleteik” – részletezte.

Tájékoztatása szerint a társaság "sóraktára" az út szélén vagy egy parkolóban van, ahol a só minősége is romlik, és nehezebben is kezelhető Seprődi szerint. „Torlódások minden évben vannak, hiába könyörgünk a vevőknek, hogy idejében vásároljanak és raktározzanak sót. Hozzászoktak, hogy mivel kézügyben vannak a sóbányák, csak akkor kérik a sót, amikor már nagy szükség van rá” – fogalmazott.

Pozitív ellenpélda erre a magyarországi partner, ők már nyár elején elkezdik a raktárkészletek feltöltését – tudtuk meg Seprőditől. Mint elmondta, júniustól folyamatosan szállítanak a magyar piacnak, idén pedig a kemény téltől tartva a szokásos évi 110 ezer tonnás rendelést kiegészítették októberre további 43 ezer tonnával.

Az országos sótársaság vezetője, Aurel Bucur a sajtónak azt nyilatkozta, mintegy 100 ezer tonna kitermelt só van készleten az ország 7 bányájánál, és bízik abban, hogy az útüggyel sikerül a héten aláírni a szerződést, hogy elkerüljék a téli torlódásokat és fennakadásokat. 

 

Kimaradt?