Kevesebbet keresünk, mint amennyi a megélhetéshez szükséges

Tíz romániai lakosból négy csak a napi minimális szükségleteit tudja biztosítani a havi jövedelméből – derült ki egy frissen közzétett felmérésből. A napi megélhetéshez szükséges összeg biztosítása a lakosság 13,8 százalékának szinte lehetetlen, mindezt csak komoly erőfeszítéssel tudja biztosítani a felmérésben megkérdezettek 29 százaléka.

Az ezer megkérdezett személy valamivel több mint 7 százaléka azt állítja: keresete mindig elfogy jóval a következő fizetés előtt, 15 százalékukkal ez már csak ritkán esik meg, és alig 34 százalékuk mondhatja el, hogy elegendőt keres ahhoz, hogy a havi kiadásokat fedezni tudja vagy akár olyan időszakot is kibír, amikor a havi kereset kiesik a költségvetésből. 

A román lakosság 30 százaléka időnként többet költ, mint amennyit a fizetése megengedne, mindössze 15 százaléka állítja azt, hogy elegendő keresete van a havi kiadások fedezésére.

A megkérdezettek egyharmada rendszeresen megtakarítás a béréből, egynegyede pedig csak akkor igyekszik félretenni kisebb-nagyobb összegeket, ha rövidtávú céljaihoz ez szükséges. A felmérésben megkérdezetteknek mindössze tíz százaléka mondta azt, hogy nem szokott rendszeresen eladósodni, egyharmaduk pedig az alapvető pénzügyi ismereteik hiányának tulajdonítja, hogy nem tudja beosztani a jövedelmét.

Tíz személyből hétnek rendkívül kényelmetlen terhet jelentenek az adósságok, a megkérdezetteknek mindössze kétharmada állítja azt, hogy az eladósodás nem jelent gondot, mert előbb-utóbb úgyis megtalálják a legjobb megoldást az anyagi helyzetük rendbetételére. A válaszadóknak 46 százaléka állítja azt, hogy minimális pénzügyi és gazdasági ismeretekkel rendelkezik, nem ismeri ki magát a magánnyugdíj-biztosítás rendszerében, emiatt pedig nem tudja rendbe hozni az anyagi helyzetét.

Kimaradt?