Újabb beruházók érkeznek a sepsiszentgyörgyi ipari parkba

Három újabb cég telepedik meg a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó szépmezői Ipari Parkban. Ezek két hektárnyi területet foglalnak el az ipari parkban, összesen két millió eurós beruházást valósítanak meg, amely által 39 munkahely jön létre, jelentette be Miklós Zoltán.

A Sepsi Ipari Park vezetője a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: egy magyarországi cég leányvállalata 1,5 millió euróból kamionszervizt, kamion- és tartálymosót épít és 22 személyt alkalmaz.

Két helybéli fiatal által alapított cég villanypásztor gyártással foglalkozik, illetve műanyag-fröcssöntéssel szeretnék bővíteni tevékenységüket. A jelenlegi Árkoson lévő telephelyüket az Ipari Parkba költöztetik, ahol 4600 négyzetméteren 400 ezer euróból építik meg a termelőegységüket, ahol 14 személynek biztosítanak munkahelyet. A harmadik cég pedig egy 14 áras telken 100 ezer euróból közélelmezési egységet, önkiszolgáló autómosót és elektromos autótöltőt telepít és három személyt alkalmaz.

Hosszú vajúdás után elkezdett benépesülni az Ipari Park

Miklós Zoltán felidézte, hogy két éve vette át a szépmezői Ipari Park vezetését, amikor még kevesebb mint 4000 négyzetméter volt bérbe adva két vállalkozásnak, amelyek összesen 400 ezer eurós beruházást és 16 új munkahely teremtését tervezték. Az elmúlt két esztendőben a betelepülő cégek számát sikerült 15-re bővíteni, amelyek összesen több mint tíz hektár területet foglalnak el az Ipari Parkban, 23 millió eurónyi beruházást valósítanak meg és összesen 437 személynek biztosítanak munkahelyet.

Emellett sikerült teljesen feltölteni az Ipari Park irodaházának mint 30 irodáját, amelyekben 11 cég és szervezet tevékenykedik. A szépmezői létesítményt adminisztráló, önkormányzati tulajdonban lévő Sepsi Ipar kft. az elmúlt két évben mintegy 2,1 millió lejnyi jövedelmet termelt.

Miklós Zoltán rámutatott: jelenleg 29 hektárnyi terület rendelkezik ipari park minősítéssel, ebből 10,6 hektáron már van betelepülő vállalkozás, akik élhetnek az ezzel járó adó- és bérletkedvezményekkel. A beruházók között van húsfeldolgozó üzem, kézműves sörgyártó, mezőgazdasági vállalkozás, bútorgyártó, áruszállító, nyomda, fémfeldolgozó, ipari kerámiagyártó, egészségügyi hulladéksterilizáló, gyümölcslégyártó és -pasztörizáló, hajódaru-tervező és -gyártó, kamionszerviz, villanypásztor-gyártó, közélelmezési egység és autómosó, illetve az Ipari Parkba költözik a sepsiszentgyörgyi Közművek Rt. is.

Az ipari park saját beruházásaként jelenleg épül egy több mint 3000 négyzetméteres csarnok, amelyet újabb beruházónak tudnak bérbe adni. Emellett közvetlen a szépmezői ipari park szomszédságába költözik a Multitrans szállítási vállalat, amelynek telephelyét a sepsiszentgyörgyi önkormányzat építteti.

Cél, hogy jó fizető munkahelyek létesüljenek

Miklós Zoltán szerint a beruházók mindannyian azt vállalták, hogy egy-két éven belül megépítik a termelőegységeiket és beindítják a tevékenységeiket. Többen már jövő évben elkezdik az építkezést. A Maszol érdeklődésére az igazgató elmondta: a beruházóknak többnyire szakemberekre van szükségük, ám Sepsiszentgyörgynek fejlett ipari kultúrája van, és megbízható, dolgos emberek élnek a térségben, így meggyőződése, hogy minden betelepülő vállalkozás talál munkaerőt.

„Cél az, hogy a szépmezői Ipari Parkban jól fizető munkahelyek jöjjenek létre, amelyek által emelkedik a háromszéki átlagfizetés” – mondta Miklós Zoltán, aki szerint ezt azzal is ösztönzik, hogy jelentős területre bérkedvezményt kapnak azok a vállalkozások, amelyek többek között vállalják, hogy az országos átlagbérnél nagyobb fizetést adnak alkalmazottaiknak.

Az ipari park vezetője szerint az adó- és terület-bérkedvezmények mellett az is vonzóvá teszi a létesítményt a potenciális beruházók számára, hogy alig 300 méterre halad el a majdani sepsiszentgyörgyi kerülőút, és a közelben jelölték ki a Brassó–Bákó közötti autópálya nyomvonalát is.

Miklós Zoltán emlékeztetett, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat idén támogatási programot hirdetett a szépmezői Ipari Parkba betelepült cégek számára, akik legtöbb 100 ezer eurót kaphatnak beruházásaik megvalósítására. Eddig két céggel írtak alá támogatási szerződést. Az érintettek december 18-ig nyújthatják be támogatási igénylésüket, és idén várhatóan még két-három vállalkozásnak nyújthatnak anyagi támogatást. Ez a lehetőség azonban jövő évben is nyitva áll az ipari parkba betelepülő cégek számára.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?