December 15-én indul a háztartási gépek roncsprogramja

December 15-én indul a háztartási gépek roncsprogramja – jelentette be csütörtökön Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

A tárcavezető szerint ebben az évben 40 millió lejes költségvetése lesz a programnak, amellyel a cél, hogy régi típusú háztartási eszközeit energiatakarékosakra cserélje a lakosság. A program 2018-as első meghirdetéséhez képest megduplázott büdzsé a becslések szerint 100 ezer utalványra lesz elegendő.

A megvásárolandó eszköz értékének legtöbb felét finanszírozzák a program keretében, és kilencféle háztartási gép vásárlását támogatják. Tavalyhoz képest újdonság, hogy porszívó, ruhaszárító gép, táblagép és laptop is vásárolható ily módon.

A tárcavezető szerint 500 lejes utalvány jár laptop vásárlása esetén, 400 lejes vouchereket adnak mosogatógép, légkondicionáló berendezés (beleértve a hordozhatókat is), hűtőszekrény vagy kombinált hűtőszekrény, televízió és ruhaszárító gép vásárlására, továbbá 300 lej értékű utalványt mosógép és táblagép, illetve 200 lej értékű vouchert porszívó vásárlására.

Fechet elmondta: az érdekelteknek a Környezetvédelmi Alap honlapján kell jelentkezniük a programra, meg kell adniuk személyi adataikat, meg kell jelölniük, hogy milyen háztartási gépet szándékoznak vásárolni, és elektronikus formában kapják meg a vouchert, amelyet 15 napon belül fel kell használniuk, akár szaküzletben, akár online.

A vásárló csak azzal a feltétellel juthat hozzá az új háztartási géphez, ha lead egy ugyanolyan régit. E szabály alól csak a ruhaszárító gép és a mosogatógép képez kivételt, ezek helyett bármilyen más háztartási gépet elfogadnak. A laptopok és táblagépek esetében azt tűzték ki célul, hogy kivonják a forgalomból a régi számítógépeket, amelyeket szintén elfogadnak cserére. Egy igénylő több utalványt is kaphat, de mindegyiket más kategóriájú háztartási gép vásárlására kell használnia.

A hivatalos adatok szerint tavaly 89 193 vouchert bocsátottak ki a program keretében, és több mint 60 ezer régi háztartási gépet adtak le a vásárlók.

(Címlapkép: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?