banner_JDQaHo29_MASZOL2.jpg
banner_MAAswJYr_MASZOL1.jpg

Átszervezés a láthatáron a Taromnál: kirúgnák a főnökök felét

Idén 300 millió lejnél is több lesz az állami tulajdonú vállalat vesztesége.

December 1-i hatállyal megválik repülési igazgatójától a Tarom. Florin Susanu 2017-ben, majd 2019-ben, átmeneti jelleggel a vezérigazgatói funkciót is betöltötte. Susanuval egyidejűleg egy másik vezető beosztású munkatárs is távozik az állami légitársaságtól. A Ziarul Financiar gazdasági napilap értesülései szerint, melyeket a vállalat sem nem cáfolt, sem meg nem erősített, a két szakember azért került lapátra, mert több törvénytelenséget követett el, melyekkel megkárosították a céget és veszélyeztették a repülés biztonságát.

A Tarom évek óta a csőd szélén egyensúlyozik, a koronavírus-járvány pedig még taszított rajta egy nagyot. Szeptember végéig az állami légiforgalmi vállalat 71 százalékkal több veszteséget termelt, mint 2019 azonos időszakában, a közeljövő pedig semmi jóval nem kecsegtet.

„A belső elemzések, valamint a Nemzetközi Légiszállítási Egyesület (IATA) és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) elemzései alapján arra számítunk, hogy 2020 utolsó negyedéve nagyon nehéz lesz. Ez a prognózis 2021 első felére is érvényes, nincsenek jelei annak, hogy a légiközlekedés jelentősen javulna” – áll a Tarom vezetése által kiadott közleményben.

Átszervezés leépítéssel

A vállalat több mint egy évtizede veszteségesen működik, adósságállománya immár eléri az 1,8 milliárd lejt. Az idei deficit meg fogja haladni a 300 millió lejt, amire legutóbb 2010-ben volt példa. Az elmúlt évtized legjobb éve 2015 volt, amikor a Tarom 1,13 milliárd lej árbevétel mellett csak 27 millió lej veszteséget termelt. A tavalyi év üzleti eredménye 1,35 milliárd lejes forgalom mellett 169 millió lejes deficit volt.

A csőd elkerülése érdekében a vállalat állami segítségre számít. A Szállítás-, Infrastruktúra- és Kommunikációügyi Minisztérium számításai szerint a Tarom átszervezése 380 millió euróba kerülne, mely költségnek az állam csak egy részét állná. Az átszervezés során az alkalmazottak létszámát 33 százalékkal csökkentenék, a vezető beosztású munkatársakét pedig 50 százalékkal.

A Taromnál tavaly 1 811-en dolgoztak, 38 fővel többen, mint egy évvel korábban, a létszámot annak ellenére növelték, hogy a cég masszívan veszteséges volt. A szállítási minisztérium által kidolgozott átszervezési tervezet tartalmazza a „járatok optimizálását, a Tarom saját jegyirodáinak megszüntetését”. Folytatni kívánják a vállalat gépparkjának a korszerűsítését, amitől a működési költségek csökkenését remélik.

Idén a Tarom már kapott állami segítséget a járvány hatásainak részleges ellensúlyozása céljából. Az Európai Tanács 19,3 millió eurós szubvenciót hagyott jóvá, amit a kormány a központi költségvetésből folyósított.    

Kapcsolódók

Kimaradt?