Sikeresen pályáztak az uniós pénzekre a székelyföldi szövetkezetek

Négy székelyföldi mezőgazdasági társulás 4,5 millió lejt hívott le idén uniós pályázatok keretében. A legnagyobb értékű idei támogatás szintén erdélyi szövetkezeté.

18 mezőgazdasági szövetkezet pályázott sikerrel uniós forrásokra az év első nyolc hónapjában. A Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynökségének (AFIR) adatai szerint a lehívott pénzösszeg 38 millió lejt tesz ki. A székelyföldi gazdák kifejezetten sikeresen pályáztak idén, a 18 társulás közül három Kovászna, egy pedig Hargita megyei.

Idén a legnagyobb, 7,5 millió lejes támogatást egy Szilágy megyei pályázó, a Silvania Környezetbarát Farmok Mezőgazdasági Szövetkezet nyerte el. A több szilágysági településen, köztük, Krasznán, Krasznahídvégen és Zilahon telephelyekkel rendelkező  társulás 2 200 hektáron gazdálkodik, 1 200 tehenük van. A most lehívott pénzből egy szarvasmarha farmot építenek Cigányiban. A beruházás összértéke 7 millió euró, a tervek szerint 2022-re készül el.  

A székelyföldi pályázók közül a legtöbb pénzt a dálnoki termelőszövetkezet szerezte. A megítélt 1,85 millió lejt egy terményraktár megépítésére fogják fordítani. A Burgonya Útja nevű társulás 1,85 millió lej vissza nem térítendő támogatást kap egy napelemes siló építésére, míg a Torjai Agrofarm Mezőgazdasági Szövetkezet 1,24 millió lejt nyert hasonló célra. Előbbi társulás szintén Torján működik, 140 hektáron gazdálkodik. A nagyobbik székely megyéből a máréfalvi Unitis szövetkezet pályázott sikeresen, 36 ezer lejnyi uniós pénzt költhet istálló és melléképületek építésére.

Az idei sikeres pályázatok közül további hármat adtak le erdélyi szövetkezetek. Egy Beszterce-Naszód megyei társulás takarmánygyár létrehozására kapott pénzt, máramarosi gazdák üvegházat, a Kolozs megyei Két Falu Két Megye Szövetkezet pedig zöldségfarmot hozhat létre a pályázati támogatásból.

A kommunizmus idején erőszakkal létrehozott mezőgazdasági termelőszövetkezetekhez kapcsolódó nagyon rossz tapasztalatok miatt a rendszerváltást követően a hazai gazdák hosszú időn keresztül idegenkedtek a társulás gondolatától. Ez a mentalitás az elmúlt pár évben kezdett el megváltozni, elsősorban amiatt, hogy a szövetkezetekbe tömörült gazdák sokkal könnyebben tudnak uniós pénzekre pályázni.

Jelenleg Romániában több mint 1 500 mezőgazdasági szövetkezet működik. A társulási láz 2018-ban volt a leghevesebb, akkor 280 szövetkezet jött létre. Tavaly 190 mezőgazdasági társulást jegyeztek be. A társulások legnagyobb hányadát gabonatermesztők hozzák létre. A szövetkezeteknek magánszemélyek és cégek is tagjai lehetnek. A legtöbb pályázó tárolóhely építésére és öntözőberendezésre próbál pénzt szerezni.

Kapcsolódók

Kimaradt?