Romániába telepíti dél-kelet-európai központi raktárát az IKEA

A létesítmény a legnagyobb hazai raktárépületben kap helyet, hét és fél hektárt foglal majd el.

A Bolintin-Deal községben található CTPark Bucharest West logisztikai parkba telepíti dél-kelet-európai központi raktárát az IKEA. A létesítmény 75 ezer négyzetmétert foglal majd el a legnagyobb alapterületű, 140 ezer négyzetméteres hazai raktárépületből. Az épület már elkészült, a belső munkálatok néhány hónapot vesznek még igénybe. Dél-Kelet-Európában az IKEA Bulgáriában, Szerbiában, Horvátországban, Görögországban és Cipruson van még jelen.

A bútorokat és lakberendezési cikkeket forgalmazó svéd cég megjelenése egy országban általában annak a jele, hogy véget ért vagy vége jár a piacgazdaságra való áttérés, kialakult egy megfelelő vásárlóerővel rendelkező középosztály. Az egykori kommunista blokk államai közül Magyarország volt az első, ahol a vállalat megjelent, amire 1990-ben került sor. Romániában 2007-ben nyílt meg az első IKEA áruház, Bukarestben.

Az 1943-ban alapított családi vállalkozás, mely időközben óriásvállalattá nőtte ki magát, erőteljes romániai terjeszkedést tervez az elkövetkező évekre. A cégvezetés tavaly ősszel jelentette be, hogy első vidéki áruháza a Temesvár melletti Újszentesen fog megépülni. Az önkormányzat augusztusban bocsátotta ki a településrendezési bizonylatot, a munkálatok várhatóan jövőre kezdődnek. Ez lesz az IKEA harmadik romániai áruháza, a másodikat Bukarestben építik.

Piaci források szerint egy ideig Kolozsvár is képben volt, mint lehetséges helyszín, s végül azért esett a választás Temes megyére, mivel onnan több rendelés érkezik, mint az erdélyi főváros térségéből. Az IKEA egy második erdélyi áruházban is gondolkodik, melynek helyszíneként Brassót szemelték ki.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?