Az egyik legnagyobb erdélyi exportőr 130 munkatársat keres

A világ vezető kávéfőzőgyártójának, a De’Longhinak két gyára van Erdélyben, a termelés 97 százalékát külföldön értékesítik. 

130 dolgozót alkalmaz nemeszsuki gyárába a De’Longhi. A cégnek leginkább összeszerelő szakmunkásokra van szüksége. A nemeszsuki ipari parkban levő üzemben tavaly 1 943 fő dolgozott, a vezetőség tervei szerint pedig az idei év végére a létszám 2 366-ra emelkedik.

Az olasz családi vállalkozás 2012-ben kezdte el a termelést Kolozs megyében, a Nokia korábbi telephelyén. Nemeszsukon tavaly 1,4 millió automata és espresso kávéfőzőt,  2,3 millió konyhai mixert és 700 ezer filteres és gőzölős kávéfőzőt gyártottak. A cég 2019-es árbevétele 1,2 milliárd lej volt, adózás utáni nyeresége pedig 65,9 millió lej. A termelés 97 százaléka külföldre került, ezzel a De’Longhi a legnagyobb Kolozs megyei exportőr.

Nyolc év alatt a világ egyik vezető kávéfőző és konyhai kisgépgyártójának számító vállalat 140 millió eurót fektetett be Romániában. 2020 elején a magyar tulajdonban levő Jász Plaszt Ro kft.-től megvásároltak egy 25 ezer négyzetméter alapterületű, a Nagyszalonta melletti Madarászon található üzemet. Itt korábban a Samsung számára gyártottak alkatrészeket. Február óta Braun márkájú háztartási gépek készülnek a dél-bihari gyárban, ahol közel 300 ember dolgozik. A termelés legnagyobb részét exportálják.

Egy zöldmezős beruházástól elesett Erdély a közelmúltban. A német Bosch Piskin akart mosógépgyárat építeni, de 2019 végén, a változó világpiaci helyzetre hivatkozva elálltak a tervtől.

“Hosszú távú terveink vannak Madarászon, ezer főre növelhetjük az ottani alkalmazottak számát” – nyilatkozta korábban Massimo Paronitti, a De’Longhi romániai és magyarországi leányvállalatainak igazgatója. Elmondása szerint a cég jelenleg Erdélyben rendelkezik a legnagyobb, az olaszországit és a kínait is meghaladó termelési kapacitással.

A De’Longhi számára jól indult az idei év, az eladások még márciusban is meghaaladták az egy évvel korábbi szintet. A második negyedévben már megérezték a járvány hatását, a kereslet 25 százalékkal csökkent.

Románia jelentős gyártónak számít a háztartási gépek terén, a tavalyi termelés értéke 6 milliárd lej volt, 8,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Erdélyben jelen van a De’Longhi egyik legnagyobb konkurense, a Philips is. A holland vállalat Szászvárosban gyárt kávéfőzőket és elektromos fogkeféket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?