A PSD elnöke szerint megszavazza a parlament a 40 százalékos nyugdíjemelést

„Azt gondolom, hogy át fog menni a két ház együttes ülésén a nyugdíjak 40 százalékos emeléséről szóló javaslat” - jelentette ki kedd este Marcel Ciolacu.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke emlékeztetett: a párt módosító indítványt nyújtott be hétfőn a parlamentbe, amely eltörölné a költségvetés-kiigazításban szereplő javaslatot, miszerint 14 százalékkal nőne a nyugdíjpont értéke, így érvényben maradna a nyugdíjtörvényben meghatározott 40 százalékos növekedés 2020 szeptember 1-jétől.

A módosító javaslatot a parlament két házának munkaügyi bizottságai már elfogadták a hétfői együttes ülésükön. A tervezetet a költségvetési bizottságoknak is meg kell vitatniuk. A végső döntést a parlament két házának együttes ülésének plénuma hozza meg. Az ülés időpontja azonban egyelőre ismeretlen – tudtuk meg Csoma Botond RMDSZ-es képviselőtől.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?