Cáfolja a miniszterelnök, hogy egymillió munkanélküli lenne az országban


-A A+

A liberális kormány „munkahelymegőrző intézkedéseket” hozott a koronavírus-járvány alatt – jelentette ki szerdán a parlament plenáris ülésén Ludovic Orban miniszterelnök. 

Orban azt mondta, „bár nem ezért hívták ide”, elmond néhány gazdasági adatot annak bizonyítására, hogy a kormány intézkedései „megtartották a románok munkahelyeit”. 

A kormányfő az alkalmazottakat nyilvántartó elektronikus rendszer (REVISAL) adataira hivatkozva felvázolta: augusztus 3-án 5 589 435 alkalmazott volt az országban, ami 7430-cal több, mint a világjárvány kitörése előtt, 2020. január 1-jén, amikor is 5 582 008 munkavállalót regisztráltak.

Ludovic Orban elutasította a Szociáldemokrata Párt (PSD) vádjait, amely szerint egymillió munkanélküli lenne az országban. A kormányfő az Országos Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (ANOFM) hivatalos adatait idézve rámutatott: a nyilvántartott munkanélküliek száma 256 ezer, és ezek közül is csak 76 ezer vesz fel munkanélküli segélyt. 

A kormányfő arról a támogatásról is beszélt, amit a külföldön munka nélkül maradt románok kaptak hazatérésük után: amennyiben itthon vállaltak munkát, a kormány bérük 50 százalékát nyújtotta támogatásként a munkáltatónak. Hozzátette, a 12 milliárd lejes keretösszeggel működő IMM Invest programnak több mint 13 ezer haszonélvezője van.

(Címlapfotó forrása: gov.ro)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X