Székelyföldi turizmus: a szálláshelyek zöme vegetál, de van 90 százalékos kihasználtságú luxusszálló is


-A A+

A fürdőhelyeken működő szállók helyzeti előnyben vannak Székelyföldön, de a többség legjobb esetben is csak a tavalyi árbevétel felére számíthat idén.

A szezon kezdete előtt az idegenforgalmi szakemberek egy része azt jósolta, hogy mivel a hozzánk látogató külföldiek száma viszonylag alacsony, s idén a megszokottnál jóval kevesebb romániai fog más országban nyaralni, a hazai turisztikai ipar akár profitálhat is a járványból.

Ezek az optimisták azzal érveltek, hogy a Román Nemzeti Bank adatai szerint tavaly a határon túlról érkező látogatók csak 3,1 milliárd eurót költöttek el az országban, míg a hazai turisták 5,3 milliárdot vittek külföldre. Elképzelhető volt tehát, hogy az a pénz, amit a külföldi nyaralásról lemondók idehaza költenek el, kompenzálni fogja a más országból érkező turisták elmaradása okozta kiesést, azonban mostanra egyértelművé vált, hogy szó sincs erről, brutális mértékű visszaesés sújtja az ágazatot.

"Az elmúlt két hétben jöttek a vendégek, de a szezon egészét tekintve a forgalom körülbelül 30 százaléka a tavalyinak. A külföldiek, elsősorban a magyarok, akik korábban buszokkal jöttek, idén teljesen elmaradtak, s hétvégi rendezvényeink sincsenek" - nyilatkozta a Háromszéken több szálláshelyet üzemeltető Daragus Attila, az Antrec faluturisztikai szervezet országos alelnöke. Elmondása szerint a fertőzések magas száma miatt az emberek félnek, ezért a vártnál kevesebb a belföldi vendég.

A beltéri kiszolgálás tilalma szintén nagy veszteségeket okoz a vendéglátóhelyeknek. "Nem is álmodtuk, hogy az augusztusban az éttermek ne legyenek nyitva" - mondja az idegenforgalmi vállalkozó. Véleménye szerint a legkedvezőbb helyzetben a kempingek és a kültéri medencével rendelkező szálláshelyek vannak, de az ágazat egészét tekintve az idei bevétel a legjobb esetben is legfeljebb fele lesz a tavalyinak.

A tusnádfürdői Csukás Hotelben az augusztusi forgalom csak 20 százalékkal marad el a tavalyitól, júliusban és júniusban azonban 50 százaléknál nagyobb volt a visszaesés. "A fürdőhelyek előnyben vannak, mivel balneoterápiás kezelésre szükség van, akár van járvány, akár nincs. Nekünk abból is előnyünk származik, hogy az éttermünknek nagy terasza van" - nyilatkozta a Maszolnak Ileana Colcer, a szálloda igazgatója.

Vannak hotelek, amelyek alig sínylik meg a járványt

Vannak olyan szálláshelyek is, amelyek alig sínylik meg járványt, ezek egyike a bálványosi Grand Hotel. A kézdivásárhelyi üzletember, Szarvadi Lóránd tulajdonában levő luxusszálló kihasználtsága júliusban 90 százalék volt, s ha egy-egy napra nem függesztették volna fel a működést az általános fertőtlenítés miatt, 98 százalék is lehetett volna.

"Tavaly, éves szinten 75 százalékos volt a kihasználtságunk, idén valószínűleg 60 százalék lesz" - nyilatkozta Szarvadi Lóránd, aki a Domo üzletlánc tulajdonosaként vált országos szinten jegyzett üzletemberré. Szarvadi arra számít, hogy a Grand Hotel árbevétele idén 1 millióval marad el majd a tavalyi 5 millió eurótól, de még így sem lesz veszteséges.

A bálványosi wellness hotel sikere annak tudható be, hogy jellemzően olyan ügyfélkört szólít meg, amelynek a jövedelme nem csökkent a válság miatt. A Grand Hotel szobáinak ára 100-120 euró között mozog, a szállónak két szabadtéri medencéje, élményfürdője, kalandparkja és három étterme van, vendégei számára szabadidős programokat is szervez.

Az, hogy egy szálloda drága, természetesen nem garancia a sikeres működésre a jelen viszonyok mellett. A Double Tree Hilton az egyik legelegánsabb nagyváradi szálloda, s bár csak pár száz méterre van a Nymphea aquaparktól, a kihasználtsága júliusban 20 százalék körüli volt.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X