Idén is gőzerővel terjeszkednek a multinacionális áruházláncok Romániában


-A A+

1 milliárd euróból több száz áruházat, boltot nyitnak a vezető kiskereskedelmi vállalatok az országban. Tavaly nagyot kaszáltak, több cég árbevétele 20 százalékot meghaladó arányban nőtt. 

Bár a járvány kiváltotta gazdasági válság miatt az elmúlt hónapokban csökkent a lakossági fogyasztás, a nemzetközi áruházláncok továbbra is agresszíven terjeszkednek. A 10 legnagyobb kiskereskedelmi vállalat rekordösszeget, 1 milliárd eurót szán idén fejlesztésekre, ami körülbelül 400 új szupermarket és bolt megnyitását jelenti, de épülnek új raktárak, logisztikai központok is. 

A legtöbbet, 300 millió eurót, a Kaufland szán beruházásokra, míg az ugyanazon anyacéghez tartozó Lidl 200 millió euróból nyit 15 új diszkontáruházat. A legtöbb, közel 200 egységgel, a jelenlegi piacvezető Profi hálózata bővül. Az Európai Fejlesztési Bank és egy befektetési alap tulajdonában levő cég jelenleg 1 200 Profi szupermarketet és Profi City boltot üzemeltet. 

Lendületesen nyomul a Mega Image is, amely 95 szupermarketet, illetve Shop@Go márkanevű kisboltot nyit 2020-ban. A hosszú időn át Bukarestre és környékére összpontosító Mega Image folytatja erdélyi terjeszkedését, első nagyváradi szupermarketjét már át is adták. 

Idén alacsonyabb növekedést jósolnak

Tavaly 7 százalékkal nőtt az általános fogyasztási javak kiskereskedelmi forgalma. Az idei évre a szakemberek eredetileg a 2019-es szintnél valamivel alacsonyabb növekedést jósoltak, de a járvány miatt valószínű, hogy éves szinten a lakossági fogyasztás stagnálni fog, sőt, csekély mértékű visszaesés sem kizárt. 

A jelenlegi hazai piacvezető a 130 áruházat üzemeltető Kaufland, amelynek a tavalyi árbevétele 11,87 milliárd lej volt. A német vállalat minimum 60 ezer fős vonzáskörzetű településeken van jelen. A második a Carrefour, melynek hipermarketjei, szupermarketjei (Carrefour Market) és diszkontáruházai (Supeco) is vannak, összesen 370 egység. A francia tulajdonban levő vállalat forgalma az elmúlt évben 11,78 milliárd lej volt. A harmadik a német Lidl, 9,75 milliárd lejes árbevétellel. 

Az első tízbe a Profi, a Mega Image, az Auchan, a Metro Cash@Carry, a Penny Market, a Selgros és a Cora tartozik még. Ezek kivétel nélkül külföldi tulajdonban vannak, 4 német, kettő francia, egy svájci, egy francia-belga, egy pedig holland-belga tulajdonban van. A tíz nagy multi együttes tavalyi forgalma 68 milliárd lejt tett ki, ami a hazai kiskereskedelem több mint 60 százaléka. 

Szinte biztos, hogy néhány éven belül jelentő átrendeződésre kerül sor a piacon, a vezető áruházláncok fejlődési ritmusa ugyanis nagyban eltér. Ez annak a következménye, hogy változnak a fogyasztói szokások. Tíz évvel ezelőtt a vásárlók a hipermarketeket részesítették előnyben, napjainkban azonban a diszkontáruházak és a szupermarketek a legnépszerűbbek.

Tavaly a piacvezető Kaufland árbevétele 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Carrefour pedig 11,5 százalékos növekedést produkált. Ennél sokkal látványosabban fejlődtek a trónkövetelők: a Lidl forgalma 25, a Profié 23, a Mega Imagé pedig 16 százalékkal nőtt. A tíz nagy közül csupán a Cora teljesített gyengébben tavaly, mint 2018-ban, a forgalma közel 2 százalékkal csökkent. 

(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X