Bejelentette a kormány, hogy mikortól növelné a gyermekpénzt

Fokozatosan növelné a gyermekpénzt a kormány, az első emelés szeptember 1-én várható.

Annak érdekében, hogy a költségvetés megbírja a gyerekpénz növelését, azt fokozatosan vezetnék be, ismertette a sürgősségi kormányrendelet tervét Violeta Alexandru munkaügyi miniszter a szerdai kormányülés elején. Eszerint szeptember 1-től 20 százalékkal növelnék az összeget, majd 2021-ben és 2022-ben január 1-én és július 1-én újabb 20-20 százalékkal emelnék a támogatást. A gyermekpénz így 2022 július 1-ig kétszereződne meg.

A parlament által elfogadott törvény értelmében a 2 és 18 év közötti gyerekeknek járó támogatást 300 lejjel, a 0 és 2 év közöttieknek, valamint a fogyatékkal élő 0 és 18 év közöttieknek pedig 600 lejjel kell megnövelni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?