A sok eső miatt veszélybe került a gabonatermés

A gyakori esőzések veszélyeztetik a hazai gabona termés mennyiségét és minőségét. Bár a napokban megkezdődött az őszi gabonák aratása, a gazdák egyelőre csak félgőzzel tudnak dolgozni, mivel az esőzések miatt nem tudnak a földekre menni gépeikkel.

Könczei Csaba, a Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint a mezőgazdaságban törvényszerű, hogy a gazdák az éppen aktuális időjárással elégedetlenek. Ezúttal a gabonatermesztők aggódnak, hogy a túl sok nedvességtől ledől vagy kicsirázik a kalász.

A háromszéki agráradminisztráció vezetője szerint Románia szinten körvonalazódik, hogy nem lesz kiugró minőségű és mennyiségű a gabonatermés, ez pedig kedvezőtlenül befolyásolhatja a péktermék árát is. Ezt erősíti meg a Ziarul Financiar gazdasági lap elemzése, amely a megyei mezőgazdasági igazgatóságok adatai alapján megállapította, hogy idén kevés lesz a búzatermés, hiszen míg tavaly országszinten közel 10 millió tonna búzát termeltek, idén alig 5,4 millió tonna termésre számítanak. A gazdák a tavaly őszi és idén tavaszi szárazságot és az elmúlt időszak esős időjárását okolják.

Jó időben gyorsan megy az aratás

Háromszéken még minimális mennyiségű őszárpát sikerült learatni, nagyon kellene már a náhány napon át tartó meleg, napos idő, mutatott rá Könczei Csaba, aki szerint a termelők tehetetlenek, veszteségeiket számolják és kénytelenek kivárni míg „megrohanhatják” gépeikkel a földeket. Hozzátette: jó időben pár nap alatt le lehet aratni a gabonát, hiszen ehhez a háromszéki gazdák (is) megfelelő gépi kapacitással rendelkeznek. Könczei Csaba emlékeztetett, hogy régen hónapokig is eltartott a gabona aratása, ám a jelenlegi gépállománnyal ez már két hét alatt megoldható.

Kovászna megyében idén több mint 30 ezer hektáron terem gabona. Az őszi gabona 23 ezer hektáron terem, tavaszi gabona 5000-6000 hektáron érik, repcét 1275 hektárra ültettek, míg kukorica 10 ezer hektáron terem. Mindezzel együtt Kovászna megye kis játékos a hazai gabona piacon, mondta a Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. Rámutatott: Háromszék a krumpli és cukorrépa termesztésben erős, és ezeknek a terményeknek még nem ártott meg, sőt szükségük is van az esőre.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?