Mélyponton Románia idei áruexportja

Románia januártól májusig az egy évvel korábbinál 19 százalékkal kisebb, 23,6 milliárd euró értékben exportált árucikkeket - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki, első jelentése szerint.

Ebből az Európai Unióba 17,2 milliárd eurót, 20 százalékkal kevesebbet, az unión kívülre pedig 6,5 milliárd eurót, 16 százalékkal kevesebbet. A romániai áruimport 31 milliárd euró volt január-májusban, 14 százalékkal kevesebb a 2019-esnél. Az EU-ból az ország az előző évinél 14 százalékkal kisebb, 22,7 milliárd euró értékben importált, az unión kívüli import pedig 8,4 milliárd euró volt, 14 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A romániai áruforgalmi külkereskedelmi deficit az idén 7,4 milliárd euró volt az első öt hónapban, tavaly pedig 6,7 milliárd euró. 

Kilenc éves mélyponton az euróövezet májusi áruexportja

Az euróövezet áruexportja kilenc éves mélypontra esett májusban, az áruimport pedig a 2009 júliusi rekordnagyságú csökkenés óta a legnagyobb mértékben esett az Eurostat jelentése szerint.

Májusban az Eurostat első becslése szerint az euróövezet 19 tagországa 143,3 milliárd euró, kilenc éve, 2011 februárja óta a legkisebb értékben exportált javakat a világ többi részébe, ami 29,5 százalékkal marad el a 2019. májusitól. A legnagyobb mértékben a gépipari cikkek és közlekedési eszközök exportja csökkent, 37,9 százalékkal, valamint a fosszilis üzemanyagok és olajtermékeké 64,0 százalékkal.

A Nagy-Britanniába irányuló export 36,7 százalékkal, az Egyesült Államokba 30,6 százalékkal, Kínába 10,1 százalékkal csökkent. Az euróövezet májusi áruimportja az egy évvel korábbinál 26,7 százalékkal alacsonyabb, 133,9 milliárd euró volt. Az áruimport májusi csökkenésének mértéke a legnagyobb a pénzügyi és gazdasági válságot követő 2009. júliusi esés óta.

Májusban így 9,4 milliárd eurós áruforgalmi külkereskedelmi többlete alakult ki az euróövezetnek, a 2019. májusi 20,7 milliárd eurós többlet után. Az euróövezeti tagállamok között májusban az előző évinél 27,9 százalékkal alacsonyabbra, 125,3 milliárd euróra csökkent az áruforgalom értéke.

Januártól májusig az euróövezet tagállamai összesen 845,8 milliárd euró értékben exportáltak árucikkeket a világ többi részébe, 13,1 százalékkal kisebb értékben a 2019 azonos periódusában lebonyolított exportnál. Az import ugyanebben az időszakban szintén 13,1 százalékkal 779,7 milliárd euróra csökkent.

Az euróövezetnek az év első öt hónapjában 66,1 milliárd eurós áruforgalmi többlete alakult ki a világ többi részével folytatott külkereskedelmében, a 2019 január-májusi 76,5 milliárd eurós többlet után. Az euróövezeten belüli áruforgalom az év első öt hónapjában az előző évihez képest 14,7 százalékkal 719,1 milliárd euróra csökkent.

Az EU-ban

Az Európai Unió az idén májusban 129,8 milliárd euró értékben exportált árucikkeket a világ többi részébe, 29,7 százalékkal a tavaly májusi alatt. Az áruimport ugyanakkor 26,2 százalékkal 122,6 milliárd euróra csökkent.

Az Európai Uniónak az idén májusban 7,1 milliárd eurós áruforgalmi többlete alakult ki a világ többi részével folytatott külkereskedelemében a 2019 májusi 18,6 milliárd eurós többlet után. Az Európai Unió tagországai májusban 195,7 milliárd euró áruforgalmat bonyolítottak egymással, 27,3 százalékkal kisebbet az egy évvel korábbinál.

Januártól májusig az Európai Unió áruexportja a világ többi részében 767,7 milliárd euróra rúgott, ami 12,9 százalékos elmaradás az egy évvel korábbitól. Az import ugyanebben az időszakban 12,7 százalékkal 712,9 milliárd euróra csökkent.

Az idei első öt hónapban így az Európai Uniónak 54,8 milliárd eurós többlete alakult ki a világ többi részével folytatott áruforgalmában, kisebb az egy évvel korábbi 64,1 milliárd eurónál. Az év első öt hónapjában az uniós tagországok egymással folytatott árukereskedelmének összértéke az előző évihez képest 13,8 százalékkal 1125,5 milliárd euróra csökkent.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?