Gazdasági mutató: közel 12 százalékkal kevesebb áramot használunk, mint tavaly ilyenkor

Áprilisban volt a legrosszabb a helyzet, akkor 17,6 százalékkal maradt el az elektromosenergia-fogyasztás a tavalyitól. 

Messze van még a hazai gazdaság attól, hogy a koronavírus-járvány előtti fordulatszámon működjön, legalábbis ezt mutatják az energiafogyasztási adatok. A sistemulenergetic.ro internetes oldal adatai szerint június harmadik hetének munkanapjain, csúcsidőben 6 966 MWh volt az országos fogyasztás, ami 11,7 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt év azonos időszakában.

Ez lényeges fejlődés áprilishoz képest, akkor ugyanis a fogyasztás 17,6 százalékkal maradt el a 2019-es szinttől. A tetemes különbség java abból adódik, hogy az ipar még mindig nem termel teljes kapacitással, mivel a fogyasztás, a bel- és a külföldi egyaránt visszaesett. Ez tükröződni fog a GDP-ben is, melyhez az ipar kb. 22 százalékkal járul hozzá.

A Ziarul Financiar gazdasági napilap elemzése szerint a román gazdaság 20 vezető ágazata közül idén egyetlen egy sem lesz, amely jobban teljesítene, mint 2019-ben. Az első negyedévben az építőipar, a kiskereskedelem, az élelmiszeripar és az informatikai ágazat kifejezetten jó eredményeket ért el, azonban ez a trend nem lehet tartós.

A kiskereskedelmi forgalom már áprilisban visszaesett, ez pedig kihatással van az élelmiszeripar teljesítményére. Az építőiparban egyelőre nem mutatkoznak a válság jelei, azonban a munkanélküliek növekvő száma és a bizonytalanság miatt az elkövetkező időszakban valószínűleg a korábbinál jóval kevesebben fognak előleget befizetni lakásra, ezért visszaesik az új beruházások száma.

A csökkenő fogyasztás és az ipar teljesítményének csökkenése következtében borítékolható, hogy az informatikai cégek is kevesebb megrendelésre számíthatnak. Az időjárás is kedvezőtlen, a tavaszi aszály és a rengeteg júniusi csapadék miatt az idei termés elmarad a tavalyitól. A ZF prognózisa szerint ezek az ágazatok, valamint a kohászat, a fémszerkezetek gyártása, a telekommunikáció és az energetikai ipar 0 és 10 százalék közötti visszaesésre számíthat.

10 és 20 százalék közötti visszaesés valószínűsíthető a gépjárműgyártás, a szárazföldi szállítás, a gépgyártó ipar, a raktározás, az elektromos- valamint a gumiból készült termékek gyártása terén. A kilátások a gépkocsi-kereskedelem, a kőolaj kitermelés, valamint a kőolaj finomítás számára a legrosszabbak, ahol az árbevétel nagyon valószínűséggel 20 százaléknál nagyobb mértékben marad majd el a tavalyitól. Utóbbi két ágazat esetében a problémát nem csupán a kereslet csökkenése jelenti, hanem a nyersanyag alacsony világpiaci ára is.

A vendéglátóipar és a szállodaipar viszonylagos fejletlensége miatt a válság áltál leginkább megviselt két ágazat nem fogja nagyon visszahúzni a gazdaság összteljesítményét. Kettejük éves árbevétele nem éri el a 25 milliárd lejt, míg a gépjárműgyártás 2018-as forgalma 86 milliárd volt.  

Ezek a becslések azon a forgatókönyvön alapulnak, hogy az élet fokozatosan visszatér a normális kerékvágásba. Ha a járványnak lesz egy második hulláma, már feloldott korlátozó intézkedések újbóli bevezetésével, az nagyban súlyosbítaná a gazdaság helyzetét.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?