A helyreállítási alapról tanácskoznak az uniós tagországok vezetői

A koronavírus-válság utáni fellendülést szolgáló helyreállítási alapról, valamint a többéves keretköltségvetésről tanácskoznak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői a pénteken videokonferencia keretében megkezdődött egynapos uniós csúcstalálkozón.

Az Európai Bizottság által május 27-én bemutatott, hosszú távú gazdasági kilábalást támogató alap egyebek között abban segítené a tagországokat, hogy ne alakuljon ki lényeges eltérés gazdaságuk helyzetét illetően, ez ugyanis az egységes piac működésére is káros hatással lenne. 

Az EU hétéves költségvetésére épülő 750 milliárd eurós csomag finanszírozná továbbá az uniós politikákat, valamint hitelgaranciaként szolgálna a tagállamok számára és beruházásaikat is ösztönözné. A bizottság tervei szerint az alap költségvetésének több fele vissza nem térítendő támogatásokból, egyharmad része pedig hitelekből állna. A kölcsönfelvétel önkéntes a tagállamok számára, míg a támogatásokból minden tagállam részesülne. Románia az alapból 33 milliárd eurót kapna a tervek szerint. 

Charles Michel, az uniós tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke szerdai meghívólevelében sürgette az alappal kapcsolatos mielőbbi döntéshozatalt: „Állampolgárainkat és gazdaságainkat megviselte a járvány. Gyors és célzott orvoslásra van szükség késlekedés nélkül” – hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet, hogy minden tagország érdeke a mielőbbi megállapodás, ugyanakkor vitát kell folytatni a helyreállítási alap különféle elemeinek méretéről, az elosztásról, és a tagállamoknak meg kell vitatniuk, hogy az alap mekkora részét fordítsák vissza nem térítendő támogatásra, kölcsönök nyújtására és pénzügyi garanciákra. Megegyezésre kell jutni továbbá, az alap elosztásához köthető jogállami politikai feltételek kérdésében is.

A vírusfertőzés európai megjelenése óta ötödik videokonferenciájukon a tagállami vezetők mindemellett megvitatják a Brexit-tárgyalások legutóbbi fejleményeit.

Kapcsolódók

Kimaradt?