Nehezen indul újra a Gyimesek turizmusa: a vendéglátók egy részének idén a túlélés a cél

Óvatosak és bizonytalanok a gyimesi vendéglátók, az idegenforgalmi korlátozások részleges feloldásait követően alig nyitottak meg a népszerű turisztikai régió szolgáltatói. Egyelőre kevés az elérhető szálláshely, és az általában tömegeket vonzó nyári bobpálya sem nyitotta meg a kapuit. A vendéglátók az intenzívebb őszi szezonban és a határok mielőbbi megnyitásában bíznak leginkább.

A törvényi szabályozások kuszasága és a bizonytalanság miatt nem, vagy csak korlátozottan indították újra tevékenységüket a gyimesi völgy turisztikai szolgáltatói – mondta el lapunk érdeklődésére Prezsmer Fülöp, a Gyimesvölgyi Vendéglátók Turisztikai Egyesületének elnöke. Van már olyan szálláshely, amely kinyitott, ám az első hétvége forgalma egyelőre nem teljesítette az újranyitáshoz fűzött reményeket.

„A megnyitó szálláshelyen húsz kiadó szobából összesen ötben voltak vendégek, akik egyetlen éjszakára jöttek. A fertőtlenítést és minden más szabály betartását figyelembe véve több a kiadás, mint a bevétel” – emelte ki a szakember, aki ugyanakkor érthetetlennek tartja, hogy a vendéglátóhelyeket sújtották leginkább a korlátozások szigorával, míg a különböző bevásárlóhelyeken a rendkívüli állapot idején is tömegek fordulhattak meg.

Nem jöhetnek csoportok

A gyimesi vendéglátók egy részének ebben az évben a „túlélés”, talpon maradás lehet a legfőbb célkitűzése, fogalmazott Prezsmer Fülöp. Hozzétette: amennyiben a közalkalmazottak megkapják az üdülési jegyeiket, azokat az őszi üdülési szezonban felhasználva sokat segíthetnek a belföldi turizmus fenntartásában. Népszerű a gyimesi vidék a Magyarországról érkező csoportok esetében is, azonban az utazásszervezők egyelőre óvatosak.

Nehezíti a tervezést az utazási korlátozások fenntartásának bizonytalansága, valamint az autóbuszos kirándulásokra vonatkozó, jelenleg hatályos szigorú szabályok. Elmaradtak a Határtalanul program gyermekcsoportjainak tavaszi utazásai is, tervek szerint ősszel pótolhatják ezeket, ám kérdéses, hogyan viszonyulnak majd a magyarországi szülők a gyermekek részvételéhez.

Bizonytalan a sorsa az évről évre sok száz érdeklődőt vonzó gyimesi Túróspuliszka fesztiválnak is – mondta el Prezsmer Fülöp. „Hagyományosan augusztus végén tartjuk a fesztivált. A szervezőtársakkal már beszéltünk róla, szóba került, hogy online tartsuk meg az eseményt, de döntés még nem született. Az embereket jelenleg visszatartja a félelem a rendezvényektől, nem tudjuk, mi történik augusztusig” – fogalmazott a szervező.

Új szolgáltatásokkal a fennmaradásért

Nem a vírus okozza a legnagyobb veszélyt az idegenforgalmi szolgáltatók számára, hanem a nyomában hozott intézkedések, amelyek ellehetetlenítették a vendéglátóhelyek működését – emelte ki Molnár Szabolcs, egy panzió adminisztrátora. A Gyimesközéplokhoz tartozó Borospatakán működő szálláshely elsősorban nagy csoportok fogadására rendezkedett be és a korlátozások enyhítésével azonnal újraindította szolgáltatásait.

A nyitásnak részben kényszerű okai is voltak, hiszen a kényszerszabadságon lévő alkalmazottakat újra aktivizálniuk kellett és mielőbb bevételt kell produkálnia a panziónak. „Jelenleg kisebb baráti társaságok vagy családok jelentkeznek be elsősorban, de még elég kis számban. Működik a konyhánk, van teraszunk, ahol meg tudjuk oldani az étkeztetést az előírásoknak megfelelően. Az alapszolgáltatásokon kívül próbálunk különféle programokat szervezni, hogy aki nálunk száll meg, töltse el tartalmasan az idejét” – emelte ki Molnár Szabolcs, aki azt is elmondta: szeretnék mielőbb a vakációs jegyek elfogadását is megvalósítani, ami szintén segítség lehet a forgalom fellendítésében.

Nincs szabályozás a bobpályákra

A gyimesfelsőloki sí- és bobpályát működtető családi vállalkozás tulajdonosa, Bodor Áron érdeklődésünkre elmondta: nem indították még újra szolgáltatásaikat. „Az éttermet a terasszal megnyithattuk volna már, de a bobpályára vonatkozóan nem tudunk semmi biztosat. Úgy értesültünk, június 15-éig semmiképpen nem szabad megnyitni a hasonló pályákat” – közölte a vállalkozó.

A szolgáltató helyzetét nehezíti, hogy külön bobpályákra vonatkozóan egyszerűen nincs szabályozás, nincs konkrét besorolása, sem játszótérnek, sem sporthelyszínnek nem minősül. Bodor Áron abban bízik, hogy az egyéb szabadtéri tevékenységek engedélyezésével, például a strandok megnyitásával együtt a bobpályához hasonló szolgáltatások is zöld utat kaphatnak. „A hétvégén talán az éttermet megnyitjuk, a szálláshelyeinket nem, és a bobpályát egyelőre a bizonytalanság miatt nem fogjuk tudni üzembe helyezni” – mondta el a vállalkozó.

Nem vállalnak kockázatot

Elsősorban nagycsoportos kirándulók fogadására és hegyi autós-, gyalogos túrák szervezésére specializálódott egy, a Bükkloka közelében található szálláshely, amely vadregényes természeti környezetben, távol a világ zajától kínálja szolgáltatásait, de a korlátozások bevezetése óta kénytelen volt teljesen leállni. A vállalkozás tulajdonosa, Tankó Zsigmond István megkeresésünkre arról tájékoztatott, hogy teljesen bizonytalan helyzetbe kerültek a koronavírus-járványt övező intézkedések nyomán.

„Március 11-től be vagyunk zárva. Működtethetnénk a teraszunkat, de öt kilométerre vagyunk a főúttól, ide nem jönnek fel az emberek egy kávéra, vagy egy ebédre” – mondta. A korábbi, visszajáró vendégeikkel tartják a kapcsolatot, többen biztatják a vállalkozót, hogy a hely eldugottsága miatt nyissanak ki és hagyják figyelmen kívül a szigorú intézkedéseket, ám ezt semmiképpen nem fogják megtenni. „Nem fogjuk megkockáztatni, hogy szabályellenesen csoportokat fogadjunk, kirándultassunk. Amíg zöld utat nem kapunk, nem fogunk újraindulni. Sajnos semmi biztosat nem tudok mondani, június 15-éig biztosan nem változik a helyzet” – összegzett Tankó Zsigmond István.

A határok megnyitása segíthet

Jánó-Csillag Emese, egy gyimesközéploki panzió tulajdonosa érdeklődésünkre úgy fogalmazott: kritikus helyzetbe kerültek a március óta tartó időszak hatására. „Szerettünk volna a korlátozások enyhítésével megnyitni, ám az időjárás nem kedvezett június első napjaiban, így nem láttuk értelmét, és kitoltuk a kezdést június 15-ére. Ezt követően, ha minden igaz, változnak a szabályozások is. Mindenképp megnyitunk a jövő héten” – mondta el a vállalkozó.

A vendéglátóhely minden tavaszi, nyári programja meghiúsult egyelőre, tudtuk meg. „Táborok voltak betervezve, esküvők, keresztelők, kisebb rendezvények, konferenciák. Minden eltűnt a naptárunkból” – hangsúlyozta. Az elmúlt három hónapban igyekeztek olyan átalakításokat végezni az épületben, amelyek biztonságosabbá tehetik a vendégek részére a szállást. Több szobához alakítottak ki konyharészt, módosítottak a teraszokon, egyszerhasználatos étlapokat készítettek, és mobiltelefonon is szeretnék elérhetővé tenni az ételkínálatot. Mindezzel szeretnék a vendégek közötti fizikai érintkezést a minimálisra csökkenteni – sorolta a tulajdonos.

Az idei idegenforgalmi szezonnal kapcsolatosan nem tudott pozitívan nyilatkozni a tulajdonos. „Nem alapozhatunk a belföldi látogatókra. Kevés az olyan idelátogató romániai kiránduló, aki szállást és ellátást is kér, többnyire önellátóak, hozzák az ételt, italt magukkal. Ezért is nagyon számítunk rá és várjuk a határok megnyitását, hogy jöhessenek a külföldi turisták is” – összegzett Jánó-Csillag Emese.

(Borítókép forrása: Piposz Tanya Facebook-oldala)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?