Kína a válság ellenére tartani fogja magát a környezetvédelmi vállalásaihoz


-A A+



Kína az új koronavírus-járvány ellenére tartani fogja magát a párizsi klímaegyezményben foglalt vállalásaihoz - közölte a kínai környezetvédelmi minisztérium kedden.

A 2015-ben aláírt egyezmény alapján Kína 2005 és 2020 között szén-dioxid-kibocsátásának GDP-egységre jutó arányát 40 és 45 százalék közé mérsékeli.

Az új koronavírus-járvány miatt térdre kényszerült kínai gazdaságot azonban a vírus terjedésének megfékezését követően elsősorban a nehéziparra, és a nagy kibocsátással járó infrastrukturális és építési projektekre támaszkodva igyekeznek ismét növekedési pályára állítani, ami aggodalmat ébresztett a környezetvédelmi vállalások teljesítését illetően.

Liu Ju-bin, a kínai környezetvédelmi minisztérium szóvivője kedden hangsúlyozta: a járvány ellenére Kína teljes mértékben eleget fog tenni az ígéretének. A minisztérium adatai szerint 2019-ben az ország, amely a világ legnagyobb üvegházhatású gáz kibocsátója, 4,1 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátásának GDP-egységre jutó arányát.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X