Pro Economica Alapítvány: a korábbi pályázatokat nem érintik a bukaresti kormány kifogásai


-A A+



A magyar állam által finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési programot lebonyolító Pro Economica Alapítvány ügyvezetője szerint eddigi pályázataikat nem érinti a bukaresti kormány kifogása, viszont a meghirdetésre váró partiumi gazdaságfejlesztési program csak akkor indulhat el, ha erről román-magyar kormányközi megállapodás születik. Kozma Mónika nyilatkozatát pénteki lapszámában közölte a Krónika napilap.

Az erdélyi magyar napilap arra reagáltatta az ügyvezetőt, hogy Bogdan Aurescu román külügyminiszter kedden, Szijjártó Péterrel folytatott megbeszélése után elmondta: azt javasolta magyar kollégájának, hogy a program az európai és a romániai versenyjog tiszteletben tartásával, "átláthatóan és diszkriminációmentesen" folyjon, "ne etnikai alapon", és erről kössenek megállapodást.

Kozma Mónika úgy vélte: a romániai kifogások nem érintik azokat a pályázatokat, amelyek már lefutottak vagy folyamatban vannak. Elmondta: a székelyföldi kis összegű támogatási pályázat nyerteseinek már átutalták az elnyert 15 ezer eurós összegeket, és ezek elszámolására egy hónap áll a pályázók rendelkezésére. A nagy összegű székelyföldi pályázatok lebonyolítása nem áll ilyen jól: ott a nyertes pályázók mintegy felével sikerült eddig szerződést kötni. A szerződéskötések egy része késik a hiányzó építkezési engedélyek, meg egyéb igazoló okiratok lassú beszerzése és a pályázók által vállalt 50 százalékos önrész nehézkes előteremtése miatt.

Maradnak a tervezett ütemterv mellett

Az ügyvezető reményei szerint hamar megszülethet a kormányközi megállapodás, és a tervezett ütemterv szerint hirdethetik meg ősszel a partiumi kis összegű támogatások pályázatát és a nagy beruházóknak szánt pályázatot. Hozzátette: tudomása szerint a kormányközi megegyezést előkészítő vegyes bizottság már el is kezdte munkáját.

Kozma Mónika elutasította azt a vádat, hogy a program etnikai alapon adna támogatásokat. Megjegyezte: amikor a Felső-Maros menti falvak nyertes pályázóit hívták Dédára a szerződések aláírására, a teremben több román szót lehetett hallani, mint magyart. Elismerte, hogy a pályázati űrlapokat csak magyar nyelven lehet kitölteni, de sok román gazda pályázatíró cég vagy magyar ismerősei segítségével jelentkezett be, és nyert is.

Elmondta: Romániában hasonló módon nyújt támogatásokat a brassói Saxonia Alapítvány, amely németországi költségvetési forrásokból ír ki gazdasági pályázatokat Erdély szász és sváb vidékein élők számára, de közismertebb a Norvég Alap tevékenysége, amelynek programjaiban nemcsak romániai önkormányzatok és civil szervezetek, hanem cégek is sikeresen pályáznak. Úgy vélte: a román kormány kettős mércét alkalmaz az ilyen programokhoz való viszonyulásában. Az ügyvezető arról is beszámolt, hogy valamennyi pályázati kiírásukat elküldték véleményezésre az Európai Bizottság szakembereinek, és a román Versenytanácsnak is. Ezek soha nem emeltek kifogást a program ellen.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X