Tíz százalékos nyugdíjemelést lebegtetett meg a pénzügyminiszter


-A A+



A törvényben előírt 40 százalék helyett legfennebb 10 százalékkal emelkedhetnek a nyugdíjak szeptembertől – jelentette ki csütörtökön a pénzügyminiszter.

Florin Cîțut az egyik hírtelevízió kérdezte arról, hogy szándékában áll-e a kormánynak betartani a törvényt. A tárcavezető szerint a koronavírus okozta válság az ország összes lakóját érintette, ezért „mélységesesen igazságtalan lenne”, ha a nyugdíjasok helyzetét elvonatkoztatná a kormány mindattól, ami a gazdaságban történt.

„Nagyon mély, előzmény nélküli válságban van a gazdaság. A Szociáldemokrata Párt (PSD) folyamatosan a nyugdíjemelésről beszél, de az ezzel járó költségek a korábban eltervezett befektetéseket veszélyeztetik” – magyarázta Florin Cîțu, hozzátéve, hogy a pénzügyminisztérium a nyugdíjak 10 százalékos emelésével számol, és ezt a forgatókönyvet terjeszti a kormány elé.

Ludovic Orban miniszterelnök utóbb az újságírók kérdésére nem kívánta kommentálni Cîțu kijelentéseit. „A nyugdíjak nőni fognak. Ha lesz erről döntés, azt közölni fogjuk” – jelentette ki a kormányfő.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X