Peti András további négy évig a marosvásárhelyi repülőtér igazgatója marad

Négy évvel meghosszabbította a csütörtöki ülésén Maros Megye Tanácsa a marosvásárhelyi repülőtér vezetőségének mandátumát. E szerint a reptér igazgatója Peti András marad.

Csütörtöki ülésén a Maros megyei önkormányzat négy határozatot fogadott el a marosvásárhelyi repülőtér tevékenységéhez kapcsolódóan – számolt be a testület sajtóirodája. Többek között arról döntöttek, hogy 200.000 lejjel kiegészítik a repülőtér költségvetését, hogy fedezni tudja koronavírus-járvány megelőzést célzó biztonsági intézkedések költségeit. Így 150.000 lejt különítettek el védőfelszerelés biztosítására a személyzet számára, valamint fertőtlenítőszerek vásárlására.

Emellett további 50.000 lejt kapott a repülőtér egy 300 négyzetméteres sátor bérlésére. Ezt a sátrat az utasterminál bejáratánál állították fel. Az utasoknak ebben a sátorban kell kitölteniük a saját felelősségű nyilatkozatot arról, hogy honnan érkeztek, és házi elkülönítésbe vagy intézményi karanténba fognak vonulni.

A repülőtérhez kapcsolódó többi határozat két ügyvezető igazgató mandátumának a megújítására, valamint egy ideiglenes adminisztrátor kinevezésére vonatkozik. Emellett a tanácsosok jóváhagyták az eljárás elindítását annak érdekében, hogy a repülőtér vezetőtanácsában megüresedett két, nem ügyvezető igazgatói állást betöltsék. A megyei tanácsosok döntése alapján újabb négy éves mandátumot kapott a repülőtér vezetőtanácsában Peti András, az igazgatótanács elnöke, és Popa Daniel Marius, az igazgatótanács alelnöke. Megbízatásukat 2024.05.31-ig hosszabbították meg.

„Az elmúlt négy évben, amióta átvettem a megyei tanács vezetését, fontos lépéseket tettünk a marosvásárhelyi repülőtér fejlesztéséért. Az elnöki mandátum átvételekor a repülőtér kifutópályája olyan rossz állapotban volt, hogy veszélyt jelentett az utasok számára. Kevesebb mint 2 év alatt sikerült felújítani a kifutópályát, amely korábban 50 évig nem esett át hasonló felújításon. Jelenleg készen áll a repülőtér további fejlesztéséhez szükséges összes dokumentum, múlt hónapban hagytuk jóvá a kifutópálya meghosszabbítását, az utasterminál és a repülőgép parkoló bővítésére vonatkozó beruházásokat. Mindent megteszünk azért, hogy meg is valósítsuk ezeket a fejlesztéseket” – hangsúlyozta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.

A tanácsülésen döntés született a kerelőszentpáli hulladéklerakóhoz vezető bekötőút szélesítéséről is. A beruházás célja a hulladéklerakó működésének hatékonyabbá tétele. A munkálatok értéke megközelítőleg 356 000 lej. A Maros megyei hulladékgazdálkodási szolgáltatás kapcsán két másik döntés is született. A hulladék begyűjtését és szállítását biztosító cégek számára figyelmeztetést küld a megyei tanács, mivel nem tartották be a szerződések előírásait. Az üzemeltetőknek 90 nap áll rendelkezésére a szolgáltatásokkal kapcsolatos hiányosságok pótlására.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?