Vállalkozói konzultációt indított a Maros Megyei Tanács

Online kérdőív segítségével méri fel a Maros Megyei Tanács, hogy a Maros megyei vállalkozói szférának milyen nehézségeket és veszteségeket okozott a koronavírus-járvány, és a vállalkozóknak milyen javaslatai vannak a gazdaság újraindításához.

A kérdőívvel, amelyet vállalkozókkal és szakmai szervezetekkel együttműködve állítottak össze, azt szeretnék feltérképezni, hogy Maros megyében hogyan érintette a járvány a különböző gazdasági ágazatokat, hogy a korlátozások miatt a cégek milyen intézkedéseket vezettek be az alkalmazottaikat illetően, milyen lépéseket terveznek a következő időszakban.

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke szerint a következő hónapok egyik legfontosabb feladata, hogy a gazdaságot érintő intézkedéseket hozzanak, helyi és országos szinten egyaránt, hiszen a koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozta a vállalkozókat, és ha nem sikerül újraindítani a gazdaságot, akkor ennek nagyon súlyos következményei lesznek.

Fontos feladat, hogy felmérjük a jelenlegi járvány várható gazdasági hatásait, az egyes ágazatok érintettségét és a gazdasági szereplők reakcióit a kialakult helyzetre. A célunk az, hogy a felmérés tapasztalatainak összegzésével visszajelzést adjunk a kormánynak és segítséget tudjunk nyújtani a Maros megyei kis- és középvállalkozásoknak a felkészülésre, a folyamatosan alakuló helyzethez történő alkalmazkodáshoz” – emelte ki Péter Ferenc.

A Maros Megyei Tanács elnöke azt is elmondta, a kérdőívre kapott válaszokat elemezni fogják, és szakértők segítségével konkrét javaslatokat fognak megfogalmazni arra vonatkozóan, hogy milyen intézkedésekkel, programokkal lehet segíteni a vállalkozókat helyi, megyei, illetve országos szinten. Az elkészült elemzést és a megfogalmazott javaslatokat a megyei tanács továbbítani fogja a helyi önkormányzatoknak, de ugyanakkor a kormánynak és a parlamentnek is.

A kérdőívet több ezer Maros megyei kis-, közép- és egyéni vállalkozásnak küldi el a Maros Megyei Tanács, de az intézmény honlapján is megtalálható, így azok is kitölthetik, akik nem kapták meg emailben a kérdőívet. A kitöltési határidő 2020. május 31.

Kapcsolódók

Kimaradt?