Javában zajlanak a javítási munkálatok a Maros megyei utakon

Az elmúlt napokban Maros megye több megyei útszakaszán is megjelentek a munkagépek, és elkezdték az utak kátyúzását. A hét elején a korszerűsítési munkálatok is elkezdődtek. Elsőként a 153-as megyei út Nyárádremetén áthaladó szakaszára került új aszfaltszőnyeg egy 2,5 km-es szakaszon, jövő héttől viszont már több megyei úton is aszfaltozni fognak.

„Az elmúlt két hónapban a koronavírus-járvány elleni küzdelem volt a figyelmünk középpontjában, és a lakosság egészségét védő intézkedésekre és beruházásokra koncentráltunk. Ettől függetlenül nem állnak le az infrastrukturális fejlesztések sem, hiszen továbbra is szükségünk van utakra, és az utazási korlátozások feloldásával ismét megnő majd a forgalom. Fontos, hogy biztonságosan közlekedhessünk, ugyanakkor a gazdaság újraindítása szempontjából is lényeges, hogy ne álljanak le ezek a beruházások” - hangsúlyozta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.

A tanácselnök ugyanakkor kiemelte, hogy a megyei tanács idei költségvetése jóval szűkösebb mint a tavalyi. „A kisebb költségvetés miatt nem tudunk új, nagy munkálatokat elindítani. A tavaly elkezdett beruházások azonban folytatódnak, így a kátyúzási és javítási munkálatok mellett dolgoznak a cégek a Bözödön áthaladó megyei úton, a Szederjes-Erked-Hargita megye határa közötti út aszfaltozásán, a Ludas-Nagysármás-Beszterce-Naszód megye határán áthaladó út aszfaltozásán, továbbá a Mezőszengyel-Mezőbodon-Kisikland közötti megyei út és a marosórbói út korszerűsítésén.”

A Maros Megyei Tanács április elején 3 évre szóló keretszerződést kötött a megyei utak karbantartására és kátyúzására. A megye 5 övezetében a Drumuri si Poduri Mures cég nyerte meg a munkálatokra kiírt szerződést, a hatodik övezetben a Probicons céggel kötött szerződést a megyei önkormányzat. A keretszerződések összértéke 7,9 millió lej.

Folyamatban van a versenytárgyalás a megyei utakon tervezett nagyobb méretű javítási munkálatokra, új aszfaltszőnyegek elhelyezésére is. Az érdekelt cégek április közepéig nyújthatták be árajánlataikat, most zajlik ezeknek az elbírálása, és várhatóan júniusban kerülhet sor a szerződések aláírására. A megyei tanács idén 33 km útszakasz aszfaltozását foglalta bele a költségvetésbe, de emellett további 18 km-es szakaszon lesz még új aszfaltszőnyeg elhelyezve a tavaly megkötött keretszerződés alapján. A nyárádremetei út aszfaltozása, valamint a jövő héten kezdődő aszfaltozási munkálatokat a tavaly megkötött szerződések alapján végzik a cégek.

A nyár elején elkezdődik a Nyárádtő és Dicsőszentmárton közötti megyei út felújítása is. Ennek a forgalmas, és jelenleg nagyon rossz állapotban lévő 24 km-es útszakasznak a helyreállítására uniós támogatást nyert a megyei tanács. A munkálatok kivitelezésre vonatkozó szerződést tavaly írta alá a megyei önkormányzat, a versenytárgyalást megnyerő cégtársulás időközben elkészítette a műszaki terveket, és várhatóan júniusban kezdik el a munkálatok. Szintén a nyári hónapokban kezdődik el  a Szentágota és Segesvár közötti 106-os megyei út korszerűsítése. Ez a munkálat is uniós forrásokból lesz kivitelezve, a beruházás a Szeben Megyei Tanáccsal partnerségben valósul meg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?