Kevesebb sört iszunk a járvány miatt

Az otthoni fogyasztás enyhe növekedése nem képes kompenzálni a vendéglátóhelyek bezárása okozta csökkenést. Az éves fogyasztás fejenként 4 literrel eshet a tavalyi szint alá.

Bár még csak május közepén járunk, biztosnak látszik, hogy 2020 nem a sörgyártók éve lesz. A világ vezető sörgyártói elkezdték közzétenni az első negyedévi eredményeket, melyek kivétel nélkül visszaesést mutatnak. Pedig a legtöbb helyen csak március után jött a neheze.

A Heineken 2,1 százalékkal adott el kevesebb sört, mint 2019 első három hónapjában. Pedig kifejezetten jól indult az év, de a terjedő járvány lenullázta a januári és februári növekedést. Március 14 százalékos visszaesést hozott a holland óriásvállalat számára, melynek az eladásai Európában 15,3 százalékkal csökkentek.

Az első negyedévi adózott nyereség 68 százalékkal lett kisebb a tavalyinál. A cégvezetés arra számít, hogy a második negyedévben tovább romlik az üzleti környezet, s bár a második félévben a legtöbb országban valószínűleg feloldják majd a sörfogyasztást negatívan érintő korlátozásokat, a kedvezőtlen gazdasági hatások még jelentősek lesznek.

10 millió liter sört engedtek le a gyártók a lefolyón

A világ legnagyobb sörgyártója, az Anhauser-Busch InBev még nem közölt végleges első negyedéves adatokat, csupán annyit, hogy 10 százalékos csökkenésre számít. Az elmúlt napokban Franciaországban 10 millió liter lejárt szavatosságú sört engedtek le a gyártók a lefolyón. A kárba ment sör legnagyobb része nem pasztörizált kézműves termék volt, amit hordóból, sörözőkben és szórakozóhelyeken értékesítettek volna.

Az Egyesült Államokban a sörfogyasztás 25 százalékát a vendéglátóhelyek adják, míg Spanyolországban ez az arány 60 százalék. Románia ebből a szempontból jobb helyzetben van, 2018-ban a lokálok 15 százalékkal részesedtek a sörpiacból, ez tavaly valamelyest minden bizonnyal nőtt. A szakemberek szerint a kedvező piaci struktúra ellenére is borítékolható a visszaesés.

A kilátások negatívak

„Az otthoni fogyasztás csekély mértékben nőtt, azonban nem valószínű, hogy ez kompenzálni tudná a vendéglátóhelyek forgalmának kiesését” – nyilatkozta Julia Leferman, a romániai sörgyártók egyesület vezérigazgatója.

A kilátások negatívak már csak azért is, mivel idén elmaradnak a több tízezer nézőt vonzó zenei fesztiválok, melyet hatalmas forgalmat generálnak, s jelentős visszaesésre lehet számítani a turizmus területén is. A 2020-as Labdarúgó Európa bajnokság és a Tokiói Olimpia elhalasztása szintén érzékenyen érinti a söripart, mivel a nagy sportesemények 10-20 százalékkal szokták megdobni a fogyasztást egy átlagos nyári hónaphoz képest.

A sörgyártók arra számítanak, hogy az egy főre eső fogyasztás a 2018-as szint alá, 84 literre esik vissza, az ágazat árbevétele pedig a tavalyi 4,71 milliárd lejről 4,5 milliárdra csökken. 2019 a második legjobb éve volt a hazai söriparnak, 88 liter/fős fogyasztással. Ennél többet csak 2012-ben ittunk, átlagban 90 litert.

A kormány azt tervezi, hogy június 1-től engedélyezi az éttermek, bárok és sörözők megnyitását, ám a végleges döntést egyelőre nem hozták meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?