Mezőgazdasági miniszter: nagyon kevesen kötnek aszálybiztosítást

Nagyon kevés társaság hajlandó aszálybiztosítást kötni - állapította meg a B1 televízió műsorában Adrian Oros mezőgazdasági miniszter.

Oros szerint a tárca egyszerűsítette azt az eljárást, amellyel a gazdák igényelhetik a minisztérium támogatását. A szaktárca megtéríti a biztosítási díj 70%-át, amennyiben a gazda megküldi a biztosítási kötvény, a befizetésről szóló nyugta és a személyi igazolvány másolatát, illetve megjelöli a megfelelő bankszámlaszámot.

A tárcavezető szerint kevés biztosító foglalkozik ezzel a területtel. "Nagyon kevés biztosítótársaság hajlandó aszálybiztosítást kötni. Még ha meg is teszik, akkor olyan feltételeket szabnak meg, amelyeket a gazdák nehezen tudnak teljesíteni. Több biztosítótársasággal folytatunk tárgyalásokat annak érdekében, hogy közvetíteni tudjunk köztük és a gazdálkodók között" - jelentette ki Adrian Oros.

A miniszter azt mondta: minden gazdát kártalanítani fognak, akiknek termését tönkretette az aszály. A tárcavezető becslése szerint az őszi kultúrákkal bevetett 2,9 millió hektár körülbelül egyharmadát károsította az idei szárazság. A gazdák szerint ennél jóval nagyobb a kár. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?