Működik a regisztrációs platform, igényelhetik a kedvezményes hitelt a kkv-k

Kedd reggel kilenc órától ismét működik az IMM Invest Románia platform - írja keddi közleményében a Kis- és Középvállalkozások Hitelbiztosításának Országos Alapja (FNGCIMM).

A dokumentum szerint az első félórában több mint 6200 felhasználó regisztrált, és 2600-an már véglegesítették a beiratkozási procedúrát. A FNGCIMM felhívja a figyelmet arra, hogy bár a platform optimális körülmények között működik, előfordulhat, hogy a felhasználónév és a jelszó elfogadására rövidebb ideig várni kell.

Technikai okokból késhetnek az IMM Invest üzenetei abban az esetben, ha a jelentkező a yahoo, vagy a freemail.hu e-mail szolgáltatókat használja, de az alap képviselői szerint ez nem befolyásolja a folyamatot. Ugyanakkor kérik a felhasználókat, ellenőrizzék, hogy a szerver visszajelzései nem kerültek-e a levélszemét mappába.

Az alap arra kéri a regisztrálókat, hogy ne veszítsék el türelmüket a válaszidő miatt, az alkalmazás megfelelően működik, nem szükséges a levél többszöri újraküldése. Kéri továbbá a felhasználókat, hogy nagy figyelemmel, hibátlanul töltsék ki a jelentkezési lapot és a felelősségnyilatkozatot, ennek érdekében alaposan tanulmányozzák a kitöltési útmutatót. Ha nehézségeik támadnak, a jelentkezők segítséget kérhetnek az imminvest@fngcimm.ro e-mail címen.

Az FNGCIMM nyújtotta garancia a hitel értékének legfeljebb 80%-a lehet, de nem haladhatja meg a 2,5 millió eurót kedvezményezettenként. A garanciát, jóváhagyott finanszírozásra, a partnerfinanszírozó intézmények kérésére adják a finanszírozó által bemutatott dokumentumok elemzése alapján. 

17-től kellett volna működnie az oldalnak

A regisztrációs oldalnak már április 17-től működnie kellett volna, ám technikai nehézségek miatt nem volt elérhető az oldal. Florin Cîţu pénzügyminiszter szerint valószínűleg azok intéztek támadást a honlap ellen, akik a bukaresti kormány minden kezdeményezését "sárral dobálják".

Az IMM Invest keretében a vállalkozások államilag garantált és kamattámogatott bankhitelt vehetnek fel. Kétféle hitelt lehet kérni: működési költségekre vagy pedig beruházásokra. A mikrovállalkozások és kis cégek számára az állam 90 százalékban garantálja a hitelt, a közepes cégeknek pedig 80 százalékos az állami garancia aránya. A felvett hitelekre idén a kamatot teljesen az állam fedezi. 

A hitelt 36 - 72 hónapra lehet igényelni. A háromhavi ROBOR plusz két százalékpontos éves kamatot és a kezelési költséget 100 százalékban a költségvetésből fedezik. A miniszter hangsúlyozta, az IMM Invest nemcsak a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak szól, hanem minden romániai kis- és középvállalkozónak. 

A kedvezményes hitelek fedezetéül az Európai Bizottság által jóváhagyott 3,1 milliárd eurós támogatást használják fel. A kamatok szubvenciójára 161 millió eurós vissza nem térítendő támogatást irányoz elő a kormány. A pénzügyminiszter szerint ez a romániai kkv-k legjelentősebb támogatási programja az utóbbi 30 évben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?