Járványhelyzetben is folytatódnak a beruházások Nagyváradon

Nagyváradon a szükségállapot ideje alatt is folynak beruházások, az olimpiai medence felújítását elkezdték, és elkészült egy újabb bekötőút.

Március 17-én írták alá a nagyváradi Ioan Alexandrescu Olimpiai Medence felújítása második szakaszának szerződését a tordai MBD Group Kft. vezette cégcsoporttal, az első szakasz közbeszerzési eljárása még folyamatban van.

A szerződés értéke áfa nélkül 1,4 millió lej, a kivitelezési határidő hat hónap, a munkálat az olimpiai medence teljes felújításának része, tájékoztatott a nagyváradi polgármesteri hivatal sajtószolgálata. A felújítás végén a medence továbbra is megfelel majd a FINA szabályzatának, így szervezhetnek nemzetközi versenyeket is.

A külső, polikarbonát borítást már lebontották, hogy elkezdhessék a fémszerkezeten a munkát. Az úszómedence felé új hőszigetelő és UV-sugárzásnak ellenálló borítás kerül, a medence környékét csúszásgátló és alulról fűthető járólapokkal burkolják majd a munkálatok befejezéseként.

Addig is felújítják többek között a teljes esővíz-elvezető rendszert, a medence vízkeverő és vízveszteség-mérő rendszerét, átcsoportosítják az uszodalátogatók öltözőit és mosdóit, és újracsempézik ezeket. A sportolók öltözőinek elektromos és higiéniai rendszerét is kijavítják. A 839 férőhelyes létesítményt a versenyek megtartása mellett a nagyközönség is használhatja majd, ahogy a felújítás előtt.

Hamarosan elkészül az összekötőút

Elkészült az Aradi út és a Szentandrási út közötti összekötőút, amely lehetővé teszi a város elhagyásakor a körforgalom elkerülését. A projektvezető Drumuri Bihor Rt. és társa, az Aquacons Kft. tavaly júliusban írta alá a szerződést, és november 25-én kezdhette el a munkát. 

A 393 méter hosszú, egysávos és egyirányú összekötő úton legtöbb 30 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek majd. A közvilágítás és a hangszigetelő kerítés már elkészült, a közlemény szerint az utat április 30-áig teljesen befejezik.

(Címlapfotó forrása: polgármesteri hivatal sajtószolgálata)

Kapcsolódók

Kimaradt?