Elstartolt, de máris gondok vannak a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott kedvezményes hitelprogrammal

Pénteken 10 órakor startolt az IMM Invest elnevezésű, a kis- és középvállalkozások támogatására létrehozott program, ám az igényléshez szükséges internetes platform nem érhető el. 

Hiába harangozta be Florin Cîţu pénzügyminiszter a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott kedvezményes hitelprogram beindítását, a programmal máris gondok vannak: a regisztrációhoz szükséges internetes platform 12 óra 45 perckor még nem volt elérhető. Pedig a program sok vállalkozásnak nyújtana mentőövet. A tárcavezető szerint valószínűleg azok intéztek támadást a honlap ellen, akik a bukaresti kormány minden kezdeményezését "sárral dobálják".

 

Az IMM Invest keretében a vállalkozások államilag garantált és kamattámogatott bankhitelt vehetnek fel. Kétféle hitelt lehet kérni: működési költségekre vagy pedig beruházásokra. A mikrovállalkozások és kis cégek számára az állam 90 százalékban garantálja a hitelt, a közepes cégeknek pedig 80 százalékos az állami garancia aránya. A felvett hitelekre idén a kamatot teljesen az állam fedezi. A hitelt 36 - 72 hónapra lehet igényelni. A háromhavi ROBOR plusz két százalékpontos éves kamatot és a kezelési költséget 100 százalékban a költségvetésből fedezik.

A miniszter hangsúlyozta, az IMM Invest nemcsak a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak szól, hanem minden romániai kis- és középvállalkozónak. Cîţu szerint nagyon egyszerűen kezelhető az imminvest.ro platform (ha egyszer elérhető lesz): a vállalkozó kitölt egy kérdőívet, az információkat elküldik a kiválasztott bankhoz. Amennyiben valamelyik bank elutasítja a hiteligénylést, a vállalkozó egy másik bankhoz fordulhat, magyarázta a pénzügyminiszter. "Nincsenek kezelési díjak. A kezelési díjakat és a kamatokat a  kormány állja" - nyomatékosította Florin Cîţu. 

A kedvezményes hitelek fedezetéül az Európai Bizottság által jóváhagyott 3,1 milliárd eurós támogatást használják fel. A kamatok szubvenciójára 161 millió eurós vissza nem térítendő támogatást irányoz elő a kormány. A pénzügyminiszter szerint ez a romániai kkv-k legjelentősebb támogatási programja az utóbbi 30 évben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?