Nehéz helyzetben a gazdák: a határzár gondot okoz a vetőmag- és alkatrészellátásban

A koronavírus-járvány és az óvintézkedésként bevezetett szükségállapot közepette sem állhatnak le a mezőgazdasági munkálatok, ráadásul most van a legfontosabb időszak az agráriumban: folyik a magágyak előkészítése, a héten megkezdődött a napraforgó és a kukorica vetése, és gyomirtózzák az őszi búzákat. A koronavírus-járvány a román–magyar határ mentén gazdálkodók dolgát inkább a vetőmagok és gépek beszerzésében nehezítette meg.

A március 23-tól érvényben lévő kijárási tilalom alatt a lakosság csak indokolt esetben, munkáltatói igazolással vagy saját felelősségre írt lakhelyelhagyási nyilatkozattal hagyhatja el otthonát. Ezt a gazdáknak is a zsebükben kell hordaniuk, ha munkára indulnak. „Mi amúgy is gépekkel, traktorral közlekedünk, tehát nem is gondolhatják, hogy bálba megyünk. Persze, van, aki gépkocsival megy ki a farmjáig, és ott ül traktorra. De még senki nem állított meg” – mondta Nagy Zsolt, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének falugazdásza.

Az Arad környékén földet művelő fiatalember szerint a határ menti térségben gazdálkodók előszeretettel szerezték be a vetőmagokat és gépalkatrészeket a közeli magyarországi forgalmazóktól. A koronavírus-járvány elleni óvintézkedésként mind a román, mind a magyar határon bevezetett személyforgalom-korlátozás azonban ennek is véget vetett.

„Például a vetőmag-kukorica kint maradt Olaszországban, nem tudták időben behozni, és ezért sok gazda nem akart várni április közepéig vagy ki tudja, meddig, inkább választott másfajta vetőmagokat. Zöldségek esetében is gond van, én például hagymát is szoktam vetni, de most, hogy nem tudok átjárni Magyarországra, nem tudtam megrendelni. Sőt Magyarországon se nagyon található most ilyen vetőmag, mert oda például Lengyelországból hozzák” – magyarázta a helyzetet a fiatal termelő.

Szatmári Pál kisiratosi gazdálkodó szerint sem állhatnak le a mezőgazdasági munkálatok a koronavírus-járvány miatt. „Muszáj kimenni, a föld nem vár. Haladunk, hál’ istennek, a búza szép, a repce úgyszintén, mert ősszel, a vetés után kapott esőt, nem is egyszer. Most gyomirtózzuk a búzát, szórtunk műtrágyát a kukoricaföldekre, és öt-hat nap múlva kezdjük a vetést” – sorolta a teendőket.

A múlt hét második felében fagypont alá süllyedt a hőmérséklet éjszakánként az alföldön, ennek ellenére Szatmári szerint volt, aki már elvetette a kukoricát. A tavaszi fagynál rosszabb azonban, hogy kevés volt télen a csapadék – tette hozzá a gazda. „Most, tavasszal egy kicsit pótolta a természet, úgyhogy valamennyi nedvesség van a földben. Nem kell kiszárítani, nem kell kétszer-háromszor rámenni a földre. Inkább legyen kicsit durvább a magágy, csak ne szárítsuk ki” – mondta tapasztalatból.

A Pécskán gazdálkodó ifj. Zágoni-Szabó András, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, az országos szervezet ügyvezető elnöke szerint főleg az alkatrészellátásban okozott fennakadást a határzár. „Az inputanyagok is nagyon nehezen érkeznek meg emiatt, de a belföldi forgalmazóktól a gazdák meg tudják rendelni a vetőmagokat és növényvédő szereket. Szerintem 98 százalékban mindenki be tudta szerezni, e tekintetben nem is volt fennakadás, egy-két kivételtől eltekintve. Viszont a gépalkatrész-ellátás szempontjából nem rózsás a helyzet, lehet, hogy hetekig kell várni, amíg megérkezik egy-egy alkatrész” – mondta.

A gazdaegylet elnöke szerint is kellene a földnek a csapadék. „Lehet, hogy a vetés szempontjából jó volna, ha egy-két hétig nem esne az eső, hogy elvégezhessük a munkát, de azért a csapadék mindig kell, főleg a búzának és a repcének lenne most nagy szüksége rá” – magyarázta. Ifj. Zágon-Szabó szerint a múlt heti tavaszi fagyokat a kertészetek sínylették meg leginkább. „A kajszibarackfák virágai szinte mind lefagytak, s most járjuk a határt, nézzük, hogy áll a repce. Reméljük, nem tett nagy kárt benne a mínusz hét fokos fagy, ami volt a múlt héten” – bizakodott az egyesületi elnök.

A szakmai szervezet országos vezetősége kérte, hogy a mezőgazdasági támogatások igénylését online is benyújthassák az termelők az illetékes hivatalokhoz. Ifj. Zágoni-Szabó András szerint az online ügyintézésben is számíthat az egyesület segítségére a tagság.

Kapcsolódók

Kimaradt?