Lapértesülés: a kormány a szeptemberi 40 százalékos nyugdíjemelés elhalasztására készül


-A A+



A koronavírus okozta gazdasági válság miatt a szeptember elsejétől esedékes 40 százalékos nyugdíjemelés elhalasztását fontolgatja a kormány – értesült hétfőn politikai forrásokból a G4media.ro.

A törvény által előírt arányú nyugdíjemelés csupán ebben az évben 8 milliárd lejjel terhelné meg az államkasszát. A koronavírus okozta gazdasági válság miatt azonban drámaian csökkentek a költségvetés bevételei, és jelentősen megnövekedtek a magánszektor támogatására szánt kiadások. Bizonyos feltételekkel azonban egy kisebb arányú nyugdíjemelés még elképzelhető – írja a portál.

Hétfői sajtónyilatkozatában az államfő is kitért arra, hogy a költségvetésnek csökkennek a bevételei, és nőnek a kiadásai, ez pedig nehéz helyzet elé állítja a kormányt. Klaus Johannis úgy vélte, több pénzt kell szánni az egészségügyre, és a szociális ellátásra, a kényszerszabadságokra és a munkanélküli segélyekre.

Ehhez pedig szükségesnek tartotta a költségvetési hiány jelentős megnövelését. Hozzátette: a kormánynak alapos elemzést kell készítenie, és újra kell értékelnie a költségvetésnek mind a bevételi, mind pedig a kiadási oldalát.

(Nyitókép: Nyugdíjastüntetés Bukarestben | Fotó: Agerpres)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X