Elkezdődött az első Kárpátokat átszelő autópálya építése


-A A+



Elkezdődött a Kárpátok romániai vonulatát átszelő első, a Nagyszeben-Pitesti nyomvonalon haladó autópálya építése - jelentette be a román állami autópályaépítő vállalat hétfőn.

Az összesen 123 kilométer hosszú autópálya a Déli-Kárpátokon halad át, megépítését öt szakaszra bontották. Ezúttal a Nagyszeben és Boița közötti csaknem 15 kilométeres szakasz építése kezdődött el. Az osztrák Porr vállalat már korábban megnyerte a közbeszerzési pályázatot, de a román hatóságok most írták alá az építkezés elkezdésére feljogosító engedélyt.

A 612,6 millió lej értékű szerződést a felek tavaly áprilisban megkötötték, a tervek szerint a csaknem 15 kilométer megépítése várhatóan három évet vesz igénybe. Lucian Bode közlekedési miniszter létfontosságúnak nevezte a korszerű út megépítését a román gazdaság számára.

Romániában még egyetlen autópálya sem szeli át a Kárpátok vonulatát. A Nagyszeben és Pitesti közötti sztráda is lassan készül majd el, a domborzat miatt legnehezebbnek számító hegyvidéki szakaszok megépítését hat évre tervezik.

Az autópálya része a negyedik európai közlekedési folyosónak. Megépítését a francia Renault gépkocsigyártó szorgalmazta, amelynek Pitesti mellett van a Dacia-üzeme. A gyártó kilátásba helyezte, hogy elköltözteti a romániai gyárát, ha belátható időn belül nem épül meg a sztráda, amely megkönnyítené és költséghatékonyabbá tenné a Dacia nyugatra irányuló exportját.

(Címlapi illusztráció: Goobix)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X