Több mint egymilliárd eurót kap Románia koronavírus elleni intézkedésekre

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos első pénzügyi intézkedéseket. A parlament gyorsított eljárásban, távszavazással döntött az intézkedésekről, amelyeket Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője is támogatott szavazatával.

A plenáris ülést megelőzően az Európai Néppárt képviselőcsoportja is ülésezett. Vincze Loránt felszólalásában rámutatott: bár az egészségügy nemzeti hatáskör, az Unió számos területen támogathatja a tagállamok intézkedéseit, elsősorban az intézkedések összehangolásával, hiszen egy-egy jelentős tagállami intézkedés a szomszédos országokat is befolyásolja.

„Az Európai Unió a járvány első heteiben ebben nem jeleskedett, de mostanra világossá vált: össze kell hangolni például az élelmiszerek és orvosi felszerelések, gyógyszerek akadály nélküli szállítását a tagállamok között. Rövidtávon a tömeges tesztelés megteremtésén kell dolgozni. Ez a járvány megfékezésének leggyorsabb és legkönnyebb módszere. Ugyanilyen fontos a kórházi intenzív osztályok kapacitásának növelése. A védőmaszkok biztosítása nem függhet Kínától. Európai gyárakat kell erre ráállítani” – javasolta az RMDSZ képviselője.

A járvány hatásainak enyhítésére az Európai Parlament csütörtöki döntése a kohéziós alapból 37 milliárd eurót bocsát a tagállamok rendelkezésére, elsősorban egészségügyi célokra, a kis- és közepes vállalkozások és a munkahelyek védelmére. A Bizottság feloldotta a költségvetési szigort, az államháztartási hiányt most nem kérik majd számon a tagállamoktól, illetve az állami segélyezés, a gyorsított közbeszerzések is elfogadhatók lesznek.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap átmenetileg a járvány leküzdésében elsődleges kutatási, technológiai fejlesztési és innovációs beruházásokat segíti. Kiterjesztették az Unió Szolidaritási Alapját közegészségügyi vészhelyzetekre, az alap évi 50 milliárd euróról 100 milliárd euróra növekszik.

Románia számára több mint 1 milliárd eurót irányítanak át a koronavírus elleni fellépéshez kapcsolódó tevékenységek finanszírozására: 483 millió eurót a még fel nem használt kohéziós költségvetés előfinanszírozásból, 637 millió eurót pedig úgy, hogy az idei márciusi és áprilisi strukturális alapok előlegét a Bizottság máris átutalja. Ugyanakkor Románia is részesül majd abból a több millió védőmaszkból és lélegeztetőgépből, amelyeket az EU a napokban beszerez és a szükségletek függvényében szétoszt a tagállamok között.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?