Tanácsokkal segíti a válságban lévő cégeket Hargita Megye Tanácsa

Videóüzenetben adott tanácsokat Borboly Csaba és Biró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsa elnöké és alelnöke a válallkozásoknak a koronavírus okozta válság túlélésére.

Közlésük szerint azok a vállalkozások, amelyeknek a forgalmuk igazolhatóan 40 százalékkal visszaesett az elmúlt évi adatokhoz viszonyítva, a prevenire.gov.ro oldalon kitölthető űrlap segítségével fordulhatnak a sürgősségi esetek igazolásáért. Akik a tanúsítványt igénylik, és 40 százaléknál nagyobb forgalmi csökkenést tudnak bizonyítani, öt napon belül választ fognak kapni az igénylésükre, 40 százalék alatti visszaesés esetén 20 napon belüli válaszra számíthatnak az érintettek.

A tanúsítvány a szükségállapot ideje alatt igényelhető és egész évben érvényben marad. A tanúsítvány haszna tulajdonképpen az, hogy a vállalkozók az alapján kérhetnek különböző pénzbeli kedvezményeket. „Akár állami intézményekkel szemben, akár bankokkal, vagy lízing-cégekkel szemben, vagy bérleti díjak esetében is felhasználható lesz az igazolás tárgyalási alapként” – hangsúlyozta Bíró Barna Botond.

Megyeházi segítség az ügyintézésben

A vállalkozások számára Hargita Megye Tanács saját személyi erőforrásait ajánlotta fel – mondta Borboly Csaba. Ennek értelmében a megyeháza Gazdasági Vezérigazgatósága átalakult a cégek segítésére szakosodott struktúrává. Az elnök hozzátette, hogy a Helyi Közigazgatási Osztály és a területi irodák is a vállalkozások mellett állnak tanácsadással.

A megyei tanács mindaddig követi a cégek sorsát, amíg meg nem érkezik az igényelt minisztériumi bizonylat, illetve ezt követően is szívesen segítenek – hangsúlyozta Borboly Csaba. A politikus ugyanakkor kiemelte, az új helyzetben várhatóan át fog alakulni a gazdaság szerkezete.

Ezt ajánlják a turisztikai cégeknek

A Hargita Közösségfejlesztési Társulás konkrét javaslatokat is megfogalmazott az idegenforgalomban érdekelt vállalkozások irányába. Az ajánlások között megtalálható az alkalmazottak továbbképzése, nyelvtanulása, az épületek karbantartása, fejlesztése, az online kommunikáció, marketing átgondolása. Borboly Csaba kiemelte, hogy várhatóan újra kell majd szabni a turisztikai ajánlatokat, nagy hangsúlyt fognak kapni a személyre szabott programok.

Arra is biztatják a turizmus szereplőit, hogy próbálják elérni a végleges lemondások helyett az időpontok megváltoztatását. A megyei vezető azt is kiemelte, hogy 2021-ben kezdődik az európai unió következő támogatási ciklusa, amire szintén fontos a felkészülés. Borboly szerint a kialakult helyzetben előnybe kerülhetnek az ellenőrzött minőségű, helyi termékek, például a Székely Termék védjeggyel ellátottak. Az elnök arra kéri a vállalkozásokat, hogy „ne tűnjenek el szem elől”, kommunikáljanak, frissítsék a közösségi oldalaikat és lehetőség szerint ne bontsák fel az alkalmazottak munkaszerződését.

 
Azok a cégek, amelyek igénybe kívánják venni a megyei tanács segítségét, szolgáltatásait, jelentkezzenek a megyeháza e-mail címein (info@hargitamegye.ro, info@judetulharghita.ro), illetve a hétfőn 12 órakor elinduló call center 0266-207-700-as telefonszámán.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?