Koronavírus: így mentené meg a kormány a romániai gazdaságot

Maratoni kormányülésen fogadott el egy sor gazdaságot is érintő intézkedéscsomagot a kormány.

A kabinet döntése szerint az állami költségvetésből fizetik a járvány miatt kényszerszabadságra küldött munkavállalók juttatását. A kényszerszabadságra küldött munkavállalók a fizetésük 75 százalékára jogosultak. Ezt a költséget mostantól a munkaügyi minisztérium a munkanélküli segélyalapból fedezi, amennyiben az érintett munkáltatók a kormányzati tiltások miatt szüntették be tevékenységüket (mint a vendéglátóhelyek és rendezvényszervezők), vagy arról nyilatkoznak, hogy forgalmuk legalább 25 százalékkal esett vissza a koronavírus-járvány miatt.

Ludovic Orban miniszterelnök rámutatott: az államnak kötelessége mentőövet dobni az egyébként jól működő, jó adófizető, nyereséges vállalkozásoknak, hogy átvészeljék a járvány okozta rossz gazdasági konjunktúrát. Felmerült a bérköltségek átvállalása is, végül azért döntöttek a kényszerszabadság támogatásáról, hogy minél kevesebben járjanak be munkahelyükre.

Egy másik intézkedés szerint a kormány ötmilliárd lejre emeli a kis- és középvállalkozások hitelkeretének plafonját, amit szükség esetén 15 milliárd lejre növelnek. Az állam garanciát vállal a hitelekre. Egymillió lejes hitelig az állami garancia 90 százalékos, 1 millió lejnél nagyobb kölcsönök esetében pedig 80. A kamatokat száz százalékban támogatja a kormány. 

A kormány az áfa-visszaigénylések gyors kifizetésével további 9 milliárd lejt akar visszaforgatni a reálgazdaságba. Florin Citu pénzügyminiszter korábban közölte: az adóhatóság felfüggeszti az ellenőrzéseket, az adóhátralékot felhalmozott cégek kényszervégrehajtását, az arra jogosult gazdasági szereplőknek pedig előzetes ellenőrzés nélkül utalják át a visszaigényelt áfát. A tárcavezető szerint 2008-ban bebizonyosodott: létfontosságú, hogy válság idején minél több pénzt pumpáljanak a gazdaságba.

Növelik néhány tárca költségvetését

Intézkedtek arról is, hogy az állam késedelem nélkül megtérítse a betegszabadságon lévőknek járó juttatást a munkáltatóknak, aminél eddig egyéves késések is voltak. Az egészségügyi minisztérium büdzséjét 42 millió lejjel egészítették ki a karanténközpontok üzemeltetési költségeinek fedezése érdekében. A belügyi tárca költségvetéséhez 100 millió lejt adnak hozzá. Ebből a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó egységeknél - rendőrségnél, határőrségnél, katasztrófavédelemben, csendőrségnél - szolgálatot teljesítő személyzet védelmét szolgáló felszereléseket fogják beszerezni.

Az állam tulajdonában levő, az egészségügyi minisztérium alárendeltségébe tartozó Unifarm vállalat számára forgótőkét biztosít a kormány, hogy hatékonyabbá tegye a szaktárca, a közegészségügyi igazgatóságok, a kórházak és más egészségügyi struktúrák tevékenységéhez nélkülözhetetlen beszerzéseket - mondta Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormány szerdán elfogadott gazdasági, munkahelyvédelmi csomagjának értéke a szaksajtó becslése szerint a GDP 2 százalékára - mintegy 5 milliárd euróra - tehető.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?