Egyre nagyobb bajban a cégek: csappan a Kínából érkező alapanyag, alkatrész

A mostaninál is nagyobb nehézségek várnak a kínai beszállítókra támaszkodó európai cégekre a következő hetekben - tájékoztat az EuroNews. 

A szakértők előrejelzései szerint március közepéig még súlyosbodni fog a helyzet, amelyet a kínai üzemek karanténba kerülése idézett elő az európai és az amerikai gazdaságban. A szállítmányok elmaradása azokat érinti a legérzékenyebben, akik alapanyagot vagy alkatrészt szereznek be Kínából - olvasható. 

Azok a vállalkozók a szerencsésebbek közé tartoznak, akik még képesek legyártani a már jó ideje Kínából rendelt alkatrészeket. A többségnek ugyanis már nincs kapacitása erre. A koronavírus olaszországi terjedése miatt a világ legnagyobb autógyártóinak európai termelése is veszélybe került. Egy fontos lombardiai beszállítónál például napok óta állnak a gépsorok, mert 600 dolgozója nem tudja felvenni a munkát a karantén miatt. Az üzem igazgatója elmondta, a héten még van mit szállítaniuk, de ha a munkásokat nem engedik ki Codognóból pár napon belül, megbénul a Fiat Chrysler ellátórendszere.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?