Elővigyázatosságból júniusra halasztották az idei GastroPan kiállítást

A koronavírus romániai és más európai országokban való megjelenése következtében fellépő váratlan helyzet miatt, a kiállítókkal és a partnerekkel való egyeztetéseket követően a szervezők úgy döntöttek, hogy későbbi időpontban rendezik meg az idei GastroPan nemzetközi sütőipari szakkiállítást.

A több mint 150, különböző országokból érkező beszállítót és mintegy 20 ezer cukrászati, pék- és vendéglátóipari szakmai látogatót vonzó vásárt március 12–14. között szervezték volna meg Aradon az Expo kiállítási központban, de a koronavírus-fertőzés veszélye miatt a június 21–23. közötti időpontra halasztották.

A szervezők közleménye szerint a halasztást indokolta, hogy a hatóságok javaslatok értelmében ajánlatos kerülni a zsúfolt helyeket, a járvány gyors alakulása következtében akármikor betilthatják a nyilvános rendezvényeket, vagy előre nem látható módon karantén alá zárhatnak bizonyos településeket, emellett több más nemzetközi kiállítást elhalasztottak már, illetve azokon, amelyeket megtartottak, agyon alacsony volt a látogatók száma. Nem utolsó sorban, a gazdasági hatásokon túlmenően, a kiállítók és a szervezők a lehetséges járványügyi következmények miatt is aggódnak, hiszen a GastroPan egy nemzetközi kiállítás, nehéz lenne nyilván tartani, hogy ki honnan érkezik és milyen az egészségügyi állapota minden résztvevőnek – tették hozzá.

Az időpontot leszámítva minden programok, a meghívók, belépőjegyek ára stb., érvényes marad a kiállítás új dátumán.

A GastroPant 12. alkalommal szervezik meg idén, a szakkiállítás tavaly költözött Aradra.

(Nyitókép: Tavaly rendezték meg első ízben Aradon a vásárt | A szerző felvétele)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?