A kastélyokkal és várakkal vonzanának több turistát Maros megyébe

A következő hetekben három nemzetközi turisztikai vásáron is bemutatkozik Maros megye. A Visit Maros Egyesület Budapesten, Berlinben és Kisinyovban fogja népszerűsíteni a megye turisztikai látnivalóit, kiemelt figyelmet fordítva a megye kulturális és épített örökségének bemutatására.

„Maros megyének minden adottsága megvan arra, hogy fontos turisztikai célpont legyen, és a Maros Megyei Tanács az elmúlt években több lépést is tett annak érdekében, hogy népszerűsítsük a megye látnivalóit. A turizmus területén az országos szinten jól állunk, Maros megye az 5. helyen szerepel a turisták számát nézve, és tavaly az országos átlag fölötti növekedést jegyeztünk a látogatók számát illetően.” - emelte ki Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a mai sajtótájékoztatón, amelyet a Visit Maros Egyesület vezetőjével közösen tartott ma, és amelynek keretében arról számoltak be, hogy milyen turisztikai vásárokon vesz részt a megye a tavaszi időszakban.

A tanácselnök ugyanakkor azt is elmondta, hogy bár évről-évre növekedik a látogatók száma, főként a belföldi turizmus nő, és az ideérkező turisták átlagosan csak két napot töltenek a megyében. „Ezért a legfontosabb cél és kihívás számunkra az, hogy több külföldi turistát vonzunk a megyébe, és meggyőzzük a látogatókat, hogy hosszabb ideig maradjanak itt. Országos szinten Maros megyében található a legtöbb kastély, és nagyon gazdag épített örökséggel rendelkezünk. Ezeket az értékeket szeretnénk megmutatni a nagyvilágnak, de ugyanakkor az itteni gyógykezelési és kikapcsolódási lehetőségeket is, mert hisszük, hogy minden idelátogatónak érdemes több időt eltöltenie Maros megyében” - hangsúlyozta Péter Ferenc.

A hét második felében, csütörtökön kezdődik Budapesten az Utazás Kiállítás, Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléje, amelyre Maros megye tematikus ajánlattal készült a Székelyföld stand keretében. Szőcs Levente, a Visit Maros Egyesület vezetője elmondta: idén a Maros megyei kulturális örökségre szeretnénk felhívni a figyelmet, ezért kastélyokról, várakról és templomokról készült maketteket fognak kiállítani a standon. Maros megyéből az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély, a marosvécsi Kemény-kastély és a szászkézdi evangélikus templom makettjét állítják ki.

„Külön öröm számunkra, hogy idén pár önkormányzat és turisztikai szolgáltató képviselője is jelen lesz a székelyföldi standon, akik a budapesti célközönség számára összeállított programcsomagokkal és útvonaltervekkel érkeznek a vásárra. A budapesti látogatók megszólítására azért is fordítottunk nagy hangsúlyt, hiszen ősztől napi repülőjárat köti össze Marosvásárhelyt Budapesttel, így azok, akik szeretnék megismerni Maros megyét, könnyen és kényelmesen eljuthatnak hozzánk” – összegzett a budapesti vásáron való részvétel kapcsán Szőcs Levente.

Maros megye jövő héten, március 4-8. között Németország legnagyobb turisztikai börzéjén (ITB Berlin) is részt vesz, a Visit Maros Egyesület csapata Románia standján fogja népszerűsíteni a megyét. A vásárokon való részvétel folytatódik, márciusban a kisinyovi turisztikai vásáron is jelen lesz Maros megye, ősszel pedig a krakkói és a londoni vásárokon.

Maros megyében tavaly több mint 596 ezer turista fordult meg. A látogatók száma 5,6 százalékkal növekedett az előző évhez képest, miközben országos szinten csak 3,8 százalékos növekedés volt ezen a területen. A legtöbb külföldi turista Magyarországról, a Moldovai Köztársaságból, illetve Németországból érkezett a megyébe.

Kapcsolódók

Kimaradt?