Ennyivel lassul a világgazdaság növekedése a koronavírus miatt

A koronavírus terjedése 2020-ban 5,6 százalékosra csökkentheti Kína gazdasági növekedését, azaz 0,4 százalékponttal a januári előrejelzéshez képest, világszinten pedig 0,1 százalékponttal kisebb gazdasági növekedésre lehet számítani, figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap.

A koronavírus gazdasági hatásairól azon a rijádi találkozón beszélt a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, Kristalina Georgieva, amelyen a G20-országok pénzügyminiszterei és központi bankjainak kormányzói vesznek részt, írja a Reuters.

A szaud-arábiai találkozón elhangzott, a Nemzetközi Valutaalap azt is elemzi, hogy mi történne, ha a koronavírus-járvány a vártnál tovább tart, és jelentősen elterjed világszinten.

Georgieva szerint a jelenlegi legvalószínűbb forgatókönyv szerint a kínai gazdaság a második trimeszterben térhet vissza a megszokott kerékvágásba, így a járvány világgazdaságra gyakorolt hatása viszonylag kis mértékű és rövid lesz. A kínai gazdasági vezetők szerint a 2020-ra tervezett gazdasági növekedés a járvány ellenére még tartható.

Januárban a Nemzetközi Valutaalap 2020-ra 3,3 százalékos, 2021-re 3,4 százalékos világgazdasági növekedést jósolt. Georgieva kijelentette, abban reménykedik, hogy a koronavírus hatása V-alakú görbét ír majd le, azaz a kínai jelentős visszaesés után a gazdasági növekedés hamar újraindul, mihelyt a járványt sikerült megfékezni. Hozzátette, nem zárják ki a hosszasabb visszaesést jelentő U-alakú görbét sem.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?