Hivatalos: Románia 4,6 százalékos költségvetési deficittel zárta a 2019-es évet

FRISSÍTVE: A bruttó hazai termék (GDP) 4,6 százalékát kitevő költségvetési deficittel zárta Románia a tavalyi évet, jelentette be kedden Florin Cîţu pénzügyminiszter.

A tárcavezető közlése szerint a hiány enyhén meghaladja a novemberi költségvetés-kiigazításkor becsült értéket. 2018-ban az államháztartási hiány a GDP 2,88 százalékát tette ki.

Florin Cîţu elmondta, azért lett ilyen nagy a hiány, mert az előző szociáldemokrata kormány tavaly év elején túlméretezte a bevételeket azért, hogy mesterségesen 3 százalék alatt tartsa az államháztartási hiányt. Azzal vádolta az előző kormányt, hogy év közben a beruházásoktól elvett pénzforrásokat, amiből a megnövekedett szociális kiadásokat fedezte.

A tárcavezető szerint ugyanakkor a román gazdaságra nem leselkedik veszély, hiszen az idei büdzsé már kiegyensúlyozottabb, több pénzt fordítanak beruházásokra, így a gazdasági növekedés egyik fő hajtóereje nem a belföldi fogyasztás lesz, hanem a beruházások. Citu szerint a befektetők bíznak a román gazdaságban, ezt igazolják a nemzetközi pénzpiacokon előnyös feltételek mellett felvett hosszú lejáratú kölcsönök.

Az idei évre a kormány 3,6 százalékos deficittel tervezett, ám a Költésgvetési Tanács szerint a hiány ennél jóval nagyobb lesz

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?