Nem Romániában volt decemberben a legmagasabb az infláció az EU-ban

Decemberben hat havi csúcsot ért el az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki publikációja alapján.

Az Eurostat végleges adatai szerint 2019 decemberében 1,3 százalékra, június óta a legmagasabbra emelkedett a novemberi 1,0 százalékról a fogyasztói árak éves emelkedésének a mértéke az euróövezetben és 1,6 százalékra a novemberi 1,3 százalékról az Európai Unióban. Egy évvel korábban, 2018 decemberében az euróövezeti infláció 1,5 százalék, az uniós infláció pedig 1,6 százalék volt.

A novemberihez képest az euróövezetben és az Európai Unióban is 0,3 százalékkal emelkedtek decemberben a fogyasztói árak. A fogyasztói árak euróövezeti emelkedéséhez decemberben a szolgáltatások ára járult hozzá a legnagyobb mértékben, 0,80 százalékponttal. Az élelmiszerek és élvezeti cikkek árának emelkedése 0,38 százalékponttal emelte a decemberi éves árindexet, a nem energiaipari termékek 0,12 százalékponttal, az energiaárak pedig 0,02 százalékponttal járultak hozzá az emelkedéshez.

Decemberben a legkisebb inflációt Portugáliában regisztrálták, 0,4 százalékosat, Olaszországban 0,5 százalékosat és Cipruson 0,7 százalékosat. A legnagyobb éves infláció Magyarországon volt decemberben, 4,1 százalék, Romániában 4,0 százalék, a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában pedig 3,2 százalék.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?