Mezőgazdasági miniszter: területeket utalunk ki a fiatal gazdáknak

Idén először mezőgazdasági területeket utal ki az állam a fiatal gazdáknak az Állami Birtokok Ügynöksége (ADS) által ügykezelt területekből – közölte vasárnap Adrian Oros mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.

„2020-ban először a pénztámogatás mellett megpróbálunk majd 50 hektárnyi mezőgazdasági területet is kiutalni a fiatal gazdáknak. A bizonyos területekre kötött koncessziós szerződések ebben az évben lejárnak, és nem fogjuk meghosszabbítani őket" – fogalmazott a tárcavezető egy kolozsvári sajtótájékoztatón. Oros szerint a gazdatársadalom elöregedése még inkább indokolttá teszi, hogy fiatal gazdák is részesüljenek ezekből a területekből.

A miniszter szerint az Állami Birtokok Ügynöksége 319.390 hektárnyi mezőgazdasági területet ügykezel, ebből 111.640 van telekkönyvezve.

„230 ezer hektárnyi terület koncesszióban van, de ebből egyetlen hektár sincs fiatal gazdáknál" – mondta. Hozzátette, ezeket a területeket uniós vagy az Európai Unión kívüli cégek használják, amelyek mezőgazdasági támogatásokban is részesülnek.

A „mezőgazdasági támogatásokra vadászók" elleni küzdelmet tartja mandátuma egyik prioritásának Adrian Oros mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető azt mondta, az új Országos Stratégiai Tervben arra fognak törekedni, hogy minél kevesebb pénzt juttassanak azoknak a személyeknek vagy befektetési alapoknak, akik/amelyek kizárólag a különféle támogatások reményében fektetik a pénzüket mezőgazdaságba.

„Inkább azoknak szeretnénk minél több pénzt adni, akik hagyományszerűen foglalkoznak földműveléssel, állattenyésztéssel, akik a támogatások megjelenése előtt is ezt csinálták, és ezek megszűnése után is ezzel fognak foglalkozni" – fogalmazott.

Adrin Oros szerint „támogatás-vadászok" tekintetében Románia élen jár Európa-szinten.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?