Kezdő vállalkozóknak szervez ingyenes műhelymunkát a Kreatív Kolozsvár

Kezdő, ötletfázisban lévő vállalkozóknak szól a Kreatív Kolozsvár következő műhelye, amelyet január 31. és február 2. között szerveznek meg Kolozsváron, a K+ Közösségi térben. Még két hétig, január 24-ig várják az érdeklődők jelentkezését, a műhelyen 24 résztvevőt tudnak fogadni. A részvétel ingyenes.

A Kreatív Kolozsvár program indulása óta ez lesz a tizedik, kimondottan kezdő vállalkozónak szervezett készségfejlesztő műhely. A korábbi workshopokon összesen közel 200 fiatal vett részt, akik akkor gondolkodtak vállalkozásuk beindításán, vagy az útnak a legelején álltak. A program továbbá 4 emelt szintű vállalkozói workshopot szervezett az évek során, amelyek összesen kb. 80 jelentkezőt vonzottak, és 11 kreatív iparági (filmes, kulturális menedzsment, színház) műhelyt, amelyeken több mint 200-an vettek részt.

További részletekért katt ide. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?