Korábban ismert volt a minimálbéremelés összege, mára már ez is kérdéses lett

Ludovic Orban kijelentette: nőni fog a minimálbér, de még nem tudni, pontosan mennyivel. 

A miniszterelnök nyilatkozata azért meglepő, mert a kormány korábban pontosan megjelölte, mennyivel növelik a bérminimumot. Úgy tájékoztattak, hogy jövőre bruttó 149,7 lejjel, azaz 7,2 százalékkal nőhet az országos bruttó minimálbér. A növekedés nettó (kézben kapott) összege 83 lej lesz.

Kedden a tárcavezető már úgy fogalmazott, hogy az összeg leszögezéséhez figyelembe veszik a munkáltatók, valamint a szakszervezetek képviselőinek javaslatait. "A munkáltatók zöme természetesen támogatja javaslatunkat. Ami a szakszervezeteket illeti, tettek néhány javaslatot, amit fontolóra veszünk, de ezek főleg a későbbi tárgyalásokhoz fognak alapul szolgálni, amelyeket jövő év folyamán fogunk folytatni, hogy definiáljuk a minimálbér növekedésének meghatározásához szükséges törvényes mechanizmust" - mondta a kormányfő.

Hozzátette, egyes javaslatok szerint a jövő évre vonatkozó gazdasági előrejelzések alapján kellene a minimálbér-növekedést kiszámolni, csakhogy az előrejelzések nem pontosak. "Mondok egy példát: a 2019-es állami költségvetés kiszámolásakor 5,5%-os gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzést vettek alapul, holott a valóságban a 2019-es gazdasági növekedés valahol 4% körül lesz" - magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy a minimálbér már január elsejétől növekedni fog-e, Orban úgy felelt: 'Nőni fog. Elemzéseket végzünk és az általunk kidolgozott modellbe foglaljuk a megfogalmazott javaslatokat, főleg azokat, amelyek a szakszervezeti szövetségektől érkeztek, és remélem, hogy a lehető leghamarabb meghozunk egy döntést".

Kapcsolódók

Kimaradt?