Székelyföldi vállalkozások mutatkozhatnak be Budapesten

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány második alkalommal szervezte meg a Be Smart Székelyföld startup versenyt, amelynek idén a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. marosvásárhelyi irodája adott otthont. A legjobb csapatok a Startupok Éjszakáján mutatkozhattak be jövő csütörtökön, november 28-án a budapesti Bálnában 70 magyarországi startup mellett, ahol egyetemek, 30 hazai és nemzetközi vállalkozás-fejlesztési szervezet, hazai és külföldi politikusok és döntéshozók, valamint az innovatív vállalkozások iránt érdeklődő polgárok képviseltetik magukat.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) 2015 óta rendszeresen szervez startup versenyeket Budapesten, amelyeknek győztesei Európa legjelentősebb innovációs rendezvényein mutatkozhatnak be. Az elmúlt években tíz Be Smart versenyt rendezett a BVK, és 41 delegáció keretében 175 startupnak biztosított megjelenési lehetőségeket olyan eseményeken, mint a lisszaboni Web Summit, a dublini Futurescope vagy a düsseldorfi Ruhr Summit.

Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy a budapesti versenyek mellett a BVK feladatának érzi a határon átnyúló együttműködések erősítését, a regionális startup-ökoszisztéma fejlesztését is. Ennek jegyében idén már másodszor rendezték meg a Be Smart Székelyföld versenyt az erdélyi startupok részvételvel. A következő székelyföldi csapatok fognak bemutatkozni jövő pénteken Budapesten:

  1. Joxa Smart Home Kft., Szováta – Speciális okoshotel-megoldás, melynek segítségével a vendég a hotelszobában személyre szabott plusz információkat kaphat az őt érdeklő szolgáltatásokról és a környék turisztikai kínálatáról.
  2. BSB DigitMarket Kft., Marosvásárhely – Piactér, amely különleges, kreatív marketingeszközöket tesz elérhetővé a kisvállalkozások számára is.
  3. Creativity Solutions Kft., Marosvásárhely – Társadalmi innováció, amely a vállalkozások számára elérhető programok szervezésében XXI. századi megoldásokat használ.
  4. Weegies, Marosvásárhely – Beltéri kertészeti rendszer, amely mikrozöldségek termelését teszi lehetővé, új típusú és minőségű gasztronómiai alapanyagokat eredményez.

Lázár Zoltán külgazdasági attasé örömét fejezte ki, hogy idén még színvonalasabb csapatok jelentkeztek a versenyre, ezzel igazolva a fejlődést a startupok világában. Ez is bizonyíték arra, hogy Székelyföldön is egyre több fiatal indít valamilyen üzleti innovációra, új ötletre, fejlesztésre alapuló vállalkozást. A Főkonzulátus lehetőségeihez mérten segíti a kapcsolatépítésüket az anyaországi startup és vállalkozói közösségekkel, részletezte.

„A székelyföldi startup ökoszisztéma számos olyan innovatív megoldással állt elő az elmúlt években, amelyek sikeresen fel tudják venni a versenyt a regionális piacokon és hosszútávon eredményesek lehetnek a nemzetközi mezőnyben is. A Be Smart Székelyföld célja, hogy feltérképezzük azokat az innovatív fiatal vállalkozókat, akik tudásukat tekintve képesek lehetnek a külpiacra lépésre” – fogalmazott Besenyei Sarolta, a társszervező CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. marosvásárhelyi regionális képviseletének irodavezetője.

„A CED, mint a Külgazdasági és Külügyminisztérium export- és gazdaságfejlesztésért felelős intézménye, arra törekszik, hogy az innovatív, versenyképes magyar cégek számára megteremtse a külpiacra lépés lehetőségét.  Széleskörű szolgáltatási portfóliónk - mint például az üzleti partnerkeresés, vagy épp a B2B találkozók szervezése - valamennyi fiatal székelyföldi vállalkozó számára elérhető” – fűzte hozzá Besenyei Sarolta.

Szathmáry Zsolt, a St Georgius Manager Klub elnöke, a zsűri tagja kiemelte a külpiaci megjelenés fontosságát a székelyföldi fiatal vállakozások szempontjából. Balázs Endre, a Navigator Software Kft. ügyvezető igazgatója szerint a startupok világa, az innováció és a Be Smart kéz a kézben ívelnek és hódítják az üzleti világot. Székelyföldön azt tapasztalja, hogy bátor ötletek jönnek létre, melyek akár a nemzetközi porondon is megállják a helyüket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?