Isărescu: amikor a gazdaság magától is nőtt, tovább stimuláltuk

Amikor a gazdaság magától is nőtt, tovább stimuláltuk, hogy elérje a 7%-ot, pedig a 4-5% elegendő lett volna - állapította meg hétfői sajtóértekezletén Mugusr Isărescu, Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke.

A jegybank kormányzója szerint így kevés eszköze maradt a hatóságoknak, hogy közbelépjenek egy várható visszaesés esetén, mi több, kénytelenek lesznek forrásokat megvonni. "Amikor a gazdaság hanyatlik, akkor igen nehéz korrekciókat alkalmazni. Nem azért vagyok itt, hogy ijesztgessek, hanem azért, hogy bátorítsak. Az állami intézmények feladata, hogy megoldásokat találjanak"- mondta Isărescu.

Isărescu helytelennek minősítette azt a politikát is, hogy a bruttó hazai terméket (GDP) jórészt az imoportra alapozó fogyasztással növelték. "Nem tartozom azok közé, akik úgy gondolják, hogy a választási ciklust a gazdasági ciklus szerint kell megadni. (...) Meg kell értenünk, hogy a politikai ciklusnak saját logikája van. A demokráciának ára van. Meg kell találni a gazdasági és a politikai ciklus közötti kompromisszumot" - hangoztatta a jegybank kormányzója.

Isărescu kifejtette: az egy főre jutó GDP értéke a Bukarest-Ilfov körzetben megközelíti a berlinit és meghaladja a lisszabonit, ám ennek ellenére a városi és vidéki térségek közötti eltérések súlyosbodtak, és ezt a problémát nem lehet elhanyagolni. Meglátása szerint ennek hátterében az áll, hogy megfelelő infrastruktúra hiányában a befektetők egyszerűen nem jutnak el az ország keleti részeire.

Mugur Isărescu részt vett hétfőn a Román Kereskedelmi és Iparkamara (CCIR) székhelyén a 'Versenyképes környezet és versenyképesség a román gazdaság kulcsfontosságú ágazataiban' témájú konferencián, amleyet a Versenytanács szervezett.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?